Index Vakbarát Hírportál

Nem a méret számít: ők keresnek többet Bidennél

2021. január 21., csütörtök 17:08

Hogy mennyi is az annyi? Mozgástér nincsen, az amerikai elnök javadalmazását törvény szabályozza. Évi 400 ezer dollár jár, ami körülbelül 118 millió forintnak felel meg, Bidennek tehát havi szűk 10 millió forintból kell mostantól kijönnie. (A First Ladynek nem jár külön fizetés, de persze dolgozhat, ha akar. Jill Biden – a történelemben először – angoltanárként tervezi folytatni továbbra is.)

Az elnöki feladatokkal összefüggő kiadásaira ezenfelül Joe Biden kap még 50 ezer dollár költségtámogatást is, így havi bő 11 millió forinttal gazdálkodhat végül. Arcpirítóan soknak tűnhet, pedig ennyivel világviszonylatban még a dobogóra sem fér fel.

Milka és sok milka

A Svájci Szövetségi Tanács elnöke pár hete immár Guy Parmelin, aki 150 millió forintnak megfelelő fizetést kap éves szinten (egészen pontosan 454 581 svájci frankot), tehát uszkve 12,5 milliót havonta. Költségtérítés természetesen itt is van, évi közel 14 millió forint. Vagyis szinte pontosan annyi, amennyit egy hónapban hazavihet a konföderáció de facto miniszterelnöke.

Szórakoztató adalék, hogy Parmelin telefon- és internetköltségeit szintén a köz állja,

a tévéért viszont már neki magának kell fizetnie.

Mindenesetre ő számít a vitathatatlanul demokratikus országok irányítói közül a legjobban keresőnek ma. (Természetesen a transzparens, jogtiszta bevételek listája ez most.)

Készpénzben a közpénzt

A formálisan autonóm, de a valóságban folyamatos pekingi presszió alatt álló Hongkong vezetője az egyetlen nő e toplistán. Carrie Lam évi 672 ezer dollárt keres, vagyis közel 198 millió forintot. Ez havi 16,5 millió forintos fizetéssel egyenlő. A banki költségekkel viszont legalább nem kell újabban bajlódnia, az Egyesült Államok tavalyi szankciói miatt ugyanis Lam már készpénzben kapja meg a jussát.

Mindent készpénzzel fizetek, minden egyes nap. Kupacokban áll a pénz otthon, miután nincsen már bankszámlám

– mesélte egy helyi gazdasági csatornának. Ennek tükrében persze minimum különös, hogy Hszi Csin-ping – legutóbbi tájékoztatása szerint – papíron mindössze évi 22 ezer dollárt, tehát havi nettó 540 ezer forintot keres csupán. (Különösen úgy, hogy közben másfél milliárd dollárra szokás becsülni a kínai elnök magánvagyonát. Ám csakis a hivatalosan nyilvánosságra hozott adatokat lehetséges összevetni itt és most.)

Biden a kanyarban sincs

Miután a távoli abszolút monarchiák vezetőinek vagyonát komikus volna munkakeresményként értelmezni, az aranyérem egy másik hibrid rezsimnek, Szingapúrnak jár. 

Lee Hsien Loong ottani miniszterelnök éves fizetése 1,6 millió dollár, azaz valamivel több mint havi 39 millió forint.

És bár igaz, hogy Szingapúrt a világ legdrágább országaként is szokás emlegetni, ez még akkor is bő háromszorosa annak, amennyit a szabad világ feje mostantól hazavisz.

A törpe városállam ugyanakkor kitartóan a legkevésbé korrupt országok élmezőnyében tanyázik. A kormányzati vezetők bérezése mögötti helyi filozófia ugyanis kettős:

Borítókép: Joe Biden – Getty Images Hungary. Fotós: Chip Somodevilla

Rovatok