Index Vakbarát Hírportál

Jövő héten kezdődik Trump impeachment-tárgyalása

2021. január 22., péntek 18:42

Nem adnak időt a felkészülésre Donald Trump volt amerikai elnöknek, hétfőn a szenátus elé viszik az alkotmányos felelősségre vonás (impeachment) ügyét, amivel pedig

kedden meg is kezdődik a tárgyalás. 

Előzőleg a Mitch McConnel, a szenátus republikánus párti kisebbségének vezetője arra kérte a demokrata törvényhozókat, hogy a kongresszus alsóházában, a képviselőházban megszavazott alkotmányos vádeljárást csak január 28-án továbbítsák a szenátusnak, hogy Trumpnak, illetve a szenátusnak is legyen elég ideje február 13-ig felkészülni a perre. 

Ehhez azonban Chuck Schumernek, a szenátus demokrata frakcióvezetőjének a jóváhagyása kellett volna. 

A CNN megjegyezte, hogy a republikánus kérés ellenére elindítandó tárgyalás fontosabb ügyeket késleltethet, példádul Joe Biden elnök kabinet-jelöltjeinek a szenátusi jóváhagyását, vagy éppen a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos törvények megtárgyalását. 

John Cornyn texasi republikánus szenátor figyelmeztetett, hogy a tárgyalás erőltetésével a testület semmi mással nem fog tudni foglalkozni, mint „egy olyan ember alkotmányos felelősségre vonásával, aki már nem is elnök".

Schumer mindazonáltal biztosított arról, hogy tisztességes tárgyalás fognak lefolytatni az elnök ellen. 

Donald Trump ellen a január 6-i Capitolium elleni ostrom nyomán, lázadás szítása miatt emelt alkotmányos vádat a demokrata többségű képviselőház 237:197 arányban. Ezzel a volt elnök történelmet csinált: az ország történetében ő az első államfő, akivel ez kétszer is megtörtént. 

Jelenleg a 100 fős szenátusban 50 demokrata és 50 republikánus politikus van, így ahhoz, hogy elmarasztaló ítélet szülessen, legalább 17 republikánusnak kéne a demokratákkal szavazni. Ha az elnököt elítélik, a szenátus örökre eltilthatja Trumpot közhivatal betöltésétől, így nem indulhatna a 2024-es választáson. 

A Fehér Házból e hét szerdán távozó volt elnök búcsúbeszédében arról beszélt, hogy valamilyen formában, de még visszatér. 

Rovatok