Index Vakbarát Hírportál

A szerb elnök szerint könnyebb atomfegyvert szerezni, mint vakcinát

2021. január 24., vasárnap 16:35

Könnyebb nukleáris fegyvert beszerezni, mint koronavírus elleni védőoltást – idézi a vajdasági a Pannon RTV portál, mit mondott Aleksandar Vučić szerb elnök a Prva TV vendégeként. A szerb államfő hangsúlyozta, még 8 millió oltóanyagot rendelt Szerbia, azonban ezt most nagyon nehéz megkapni.

Szerinte eddig 1,150 millió oltóanyag már megvan, és így Szerbia a világon a kilencedik, ami a megszerzett vakcina mennyiségét illeti.

Jelezte: a kínai vakcina darabjáért 140 eurót kérnek, Szerbia azonban jóval kevesebbet fizetett.

Közben Szerbiában már 200 ezer felett jár a koronavírus ellen beoltottak száma. Aleksandar Vučić aláhúzta: hosszú sorok kígyóznak az oltópontok előtt. Vasárnap több mint 50 ezer ember beoltására számítanak. Mindenkinek, aki megkapta az első oltást, garantálják a második adagot is. Arra a kérdésre, hogy ő mikor szándékozik beoltatni magát, a szerb államfő úgy reagált, ő elég fiatal, nem akar tolakodni, hogy benne legyen az első 500 ezerben.

Rovatok