Index Vakbarát Hírportál

Több száz embert vettek őrizetbe Hollandiában a vasárnapi zavargásokon

2021. január 25., hétfő 09:57

240 főt vettek őrizetbe a Hollandiában történt vasárnapi demonstrációkon – írja a Reuters.

Hollandiában azt követően törtek ki lázongások, hogy szombat estétől kezdve kijárási tilalom lépett életbe az országban. A tiltakozók már aznap éjjel is kövekkel és petárdákkal dobálták meg a rendőröket, valamint egy épületet is felgyújtottak. 

Ezt követően vasárnap délután több holland városban is demonstrációk kezdődtek, a fejleményeket az alábbi cikkünkben foglaltuk össze

A hatóságok vízágyúkat és lovas rendőröket is bevetettek a tüntetők ellen. 

A holland rendőrség közlése szerint összesen 240 főt tartóztattak le.

A legnagyobb tömeg Amszterdamban és Eindhovenben gyűlt össze. Az előbbi városban „majdnem 200 embert”, utóbbiban pedig 55 főt tartóztattak le a rendőrök. 

Az egyik holland tévécsatorna, a NOS adatai szerint összesen 10 városban kellett rohamrendőröket bevetni, a katonai rendőrség pedig azt jelentette be, hogy két városban ők is támogatták a helyi hatóságokat.  

FRISSÍTÉS: Mark Rutte holland miniszterelnök is elítélte a zavargásokat.

Ennek semmi köze sem volt a tiltakozáshoz, itt erőszakos bűncselekményeket vittek véghez, és mi eszerint fogunk eljárni az elkövetőkkel szemben

– mondta. 

Rovatok