Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a közép-afrikai Seleka milícia egyik vezetőjét

2021. január 25., hétfő 08:33

Őrizetbe vette vasárnap a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság a Közép-afrikai Köztársaságban tevékenykedő Seleka milícia egyik vezetőjét, aki a gyanú szerint háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért felelős  írja az MTI. 

A bíróság tájékoztatása szerint Mahamat Said Abdel Kanit a közép-afrikai hatóságok adták át a nemzetközi bíróságnak.

A férfit 2013-ban elkövetett bűncselekmények miatt egy 2019-ben kiadott elfogatóparancs alapján vették őrizetbe.

A bíróság szerint alapos a gyanú, hogy az 50 éves férfinak mások bebörtönzéséért, kínzásáért, üldözéséért, elrablásáért és egyéb háborús bűncselekményekért kell felelnie a törvényszék előtt. 

Mint már korábban is mondtam, hivatalom kérlelhetetlenül igazságot fog szolgáltatni a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett atrocitások áldozatainak, függetlenül attól, hogy a konfliktus melyik oldalán állnak

– tudatta közlemény útján Fatou Bensouda, a bíróság főügyésze.

A Közép-afrikai Köztársaságban 2013-ban szabadult el az erőszak, miután Francois Bozizé államfőt eltávolították a hatalomból. A főleg muszlimokból álló Selekával az úgynevezett balakaellenes, jórészt keresztény milícia vette fel a harcot, amelynek több vezetője szintén a vádlottak padján ül a Nemzetközi Büntetőbíróságon.

Rovatok