Index Vakbarát Hírportál

Felhagy a koronavírus elleni vakcina fejlesztésével a Merck

2021. január 25., hétfő 20:15

A cég hétfőn bejelentette, hogy abbahagyja mindkét kísérleti vakcinájának fejlesztését, miután

a korai klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy az oltások nem váltanak ki elégséges immunválaszt a vírus ellen

– írta meg a Wall Street Journal.

Nick Kartsonis, az egyik legnagyobb nemzetközi oltóanyaggyártó koronavírus-vakcinákért felelős vezető kutatója azt nyilatkozta, hogy bár az oltóanyagok biztonságosnak bizonyultak, egyelőre még nem tudják, hogy miért nem bizonyultak hatékonynak. 

A tudományos közösség nagy reményeket fűzött a Merck vakcináihoz,

a cég ugyanis korábban a világon elsőként állított elő hatékony oltóanyagokat olyan betegségek ellen, mint a mumpsz, a bárányhimlő, az övsömör vagy az ebola.

az övsömör.  

Rovatok