Index Vakbarát Hírportál

Új-Zélandon is felütötte a fejét a dél-afrikai vírusvariáns

2021. január 25., hétfő 08:43

Azonosították a koronavírus első belföldi esetét Új-Zélandon két hónappal azután, hogy november 18-ával teljesen felszámolták a Covid–19 belföldi terjedését.

A fertőzést egy 56 éves nőnél állapították meg a szigeten, aki december 30-án tért vissza Európából, és letöltötte a kötelező két hét karantént az erre kijelölt hotelben, Auckland városában. Az elszigeteltség ideje alatt kétszer is negatív tesztet produkált, szombaton mégis kimutatták szervezetében a vírust, tíz nappal azután, hogy elhagyta a szállodát. 

Chris Hipkins egészségügyi miniszter hétfőre már meg is erősítette, hogy

az 56 éves nő a vírus dél-afrikai variánsával fertőződött meg, amit a genomvizsgálatok alapján még a szállodában kaphatott el. 

Ami a nagyobb baj, hogy a karantén után Auckland térségében utazgatott, és legalább harminc különböző helyszínt látogatott meg. Bár nem tapasztalt súlyos tüneteket, légzési nehézségei nem voltak, csak izomfájdalmakra panaszkodott, ami feltételezi, hogy a vírust nem terjesztette el mindenhol, ahol járt. A nő férjén és közeli hozzátartozóin azóta végzett vírustesztek eredménye is negatív volt.

Az illetékes hatóságok meg is kezdték a kontaktkutatást, és utasították a nővel egyidőben a hotelben tartózkodó több mint 600 embert, hogy mihamarabb vonuljanak önkéntes karanténba. Újabb korlátozások bevezetéséről egyelőre még nem döntöttek. 

Bár az Egészségügyi Világszervezet szerint nincs arra egyértelmű bizonyíték, hogy a dél-afrikai variáns súlyosabb megbetegedést vagy magasabb halálozási rátát okozna, a tudósok azt feltételezik, hogy nagyobb a transzmissziós rátája, mint az Európában eddig terjedő változatoké. Ennél a vírusváltozatnál a tüskefehérjék mutálódtak, s ezáltal eredményesebben kapcsolódnak más sejtekhez. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a dél-afrikai vírustörzs képes lehet fertőzni az immunizáció dacára is.

Rovatok