Index Vakbarát Hírportál

A brit szakértők szerint időseknél is hatékony az AstraZeneca-vakcina

2021. január 28., csütörtök 19:49

Az idős embereknek is jó védelmet nyújt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett, Nagy-Britanniában már hetek óta alkalmazott oltóanyag – mondta csütörtökön az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) oltási programokért felelős igazgatója.

Mary Ramsay professzor nyilatkozatának előzményeként a német oltásügyi bizottság csütörtöki médiaértesülések szerint olyan 

ajánlás kiadására készül,

amely szerint az Oxford/AstraZeneca-vakcinát Németországban a 65 évnél idősebbeknek egyelőre ne adják be.

A német kormány tanácsadó testületeként is működő szervezet indoklása szerint ugyanis

nincs elégséges mennyiségű vizsgálati adat arról, hogy ez az oltóanyag mennyire hatékonyan védi az időseket a koronavírus okozta betegség ellen.

A bizottság ezért azt javasolta, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcinában Németországban csak a 18–64 év közötti korosztályok részesüljenek.

Ramsay professzor csütörtök délután ismertetett reagálásában közölte ugyanakkor, hogy a Nagy-Britanniában használt mindkét oltóanyag, 

az Oxford/AstraZeneca- és a Pfizer–BioNTech-vakcina egyaránt biztonságos és magas fokú védelmet nyújt,

különösen az új koronavírus okozta Covid–19-betegség súlyos formáinak kialakulásával szemben.

A Public Health England oltási igazgatója maga is hangsúlyozta, hogy a próbaidőszakban az idősek körében túl kevés esetben vizsgálták az AstraZeneca-vakcinát annak pontos meghatározásához, hogy ez az oltóanyag ebben a korcsoportban mennyire hatékony.

Mary Ramsay professzor szerint azonban az idősek immunreakcióiról eddig rendelkezésre álló adatok is nagyon biztatóak az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag esetében.

Hozzátette: a súlyos betegség és a halálozás kockázata az életkor emelkedésével exponenciális ív mentén növekszik, és a legfontosabb feladat, hogy a veszélyeztetett lakossági csoportok lehető legtöbb tagját beoltsák a Nagy-Britanniában használt két vakcina valamelyikével.

Paul Hunter professzor, a University of East Anglia egyetem orvostudományi karának járványügyi kutatója a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette:

a brit szakértők tudják, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina biztonságos a 65 évnél idősebbek számára is.

Hozzátette: az idős korosztály esetében az oltóanyag jóval kevesebb mellékhatást okoz, mint a fiatalabbak körében, és szinte biztos, hogy alkalmazása nagyon előnyös a súlyos betegség kialakulásának és a kórházi kezelés szükségességének megelőzése szempontjából.

Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtökön kijelentette: a brit szakhatóságok teljesen egyértelműen azon a véleményen vannak, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina nagyon jó és hatékony, már egy dózis beadása után is magas szintű védelmet nyújt minden korcsoportban.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) eddig a Pfizer és a BioNTech, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, valamint a Moderna vakcináinak forgalmazását engedélyezte. A december 8-án kezdődött oltási kampány az első két oltóanyaggal folyik, az amerikai Moderna vállalat vakcinája várhatóan tavasszal érkezik.

Rovatok