Index Vakbarát Hírportál

Irakba utazik Ferenc pápa

2021. január 28., csütörtök 20:03

Ferenc pápa találkozik Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal, a legfőbb síita muszlim méltósággal március 5-től 8-ig tartó iraki látogatása alatt – tudatta csütörtökön Louis Raphael I Sako iraki káld pátriárka.

A magánjellegű találkozó a tervek szerint a síiták szent városának számító délközép-iraki Nadzsafban lesz március 6-án – mondta Sako a francia püspöki konferencia által szervezett sajtótájékoztatón. Az EFE spanyol hírügynökség szerint megállapodást írhatnak alá az „Emberi testvériségről a világbékéért és együttélésért” címmel, ahogy azt a pápa 2019-ben Abu-Dzabiban is tette Ahmed el-Tajebbel, a közel-keleti szunnita referenciaintézménynek számító al-Azhar mecset nagyimámjával.

Az első katolikus egyházfőként Irakba utazó Ferenc pápa ellátogat a fővárosba, Bagdadba, az Ur-síkságra, a kurd autonóm régió fővárosába, Erbílbe, Moszulba és a keresztény többségű Karakosba. A program csütörtökön nyilvánosságra hozott részletei szerint a pápa Bagdadban találkozik a kurd Barhám Száleh iraki elnökkel, illetve a szír katolikus egyház papságával is.

Az egyházfő a következő napon, Szisztánival való találkozóját követően meglátogatja Urt, majd visszatér Bagdadba, ahol misét pontifikál a káld székesegyházban. A pápa látogatásának utolsó napján Erbílbe utazik, ahol szintén misét pontifikál, majd ellátogat Moszul óvárosába és Karakosba.

Rovatok