Index Vakbarát Hírportál

Erdélyi vendéglátóhelyek: meghosszabbított nyitva tartás

2021. január 28., csütörtök 13:49 | aznap frissítve

Eddig Bihar megyében reggel 6 és 21 óra között tarthattak nyitva a vendéglők, kávézók. Nagyváradon, de Bihar megye nagy részében is már korábban három ezrelék alá süllyedt a fertőzések aránya, ami azt jelenti, hogy nem csupán a vendéglátóhelyek teraszai működhetnek, de a belső tereket is megnyithatják, legfeljebb 30 százalékos kapacitással. Bukarestben most süllyedt ezen érték alá a fertőzések aránya. Viszont a nyitva tartást szabályozó bukaresti határozatban a 21 órai időpontot jelölték meg a zárás időpontjaként, miután más intézményeknek is ekkor kell bezárniuk.

Ugyanakkor a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló legutóbbi, január közepén elfogadott kormányrendelet kiegészítésében a vendéglátóhelyek nyitva tartását nem 21, hanem 23 óráig engedélyezik.

Mindezt bukaresti s bihari vendéglátósok is észrevették. Így az operatív törzs döntése értelmében a partiumi megyében is este 11-ig lehetnek nyitva a vendéglők s a kávézók – írta a Foter.ro.

Egyébként Romániában 23 órától él a kijárási korlátozás.

Rovatok