Index Vakbarát Hírportál

Saját mémjét nyomta pólóra Bernie Sanders, 2 millió dollárt keresett vele

2021. január 28., csütörtök 10:01

Ha már Joe Biden elnöki beiktatásán mémmé vált Bernie Sanders, a demokrata szenátor kihozta a legtöbbet a helyzetből. A róla készült képet – ami azóta meghódította az internetet – pólókra és pulóverekre nyomtatta, piacra dobta, és egy hét alatt közel 2 millió dollárt szedett össze. A pénzt jótékony célra ajánlotta fel.

A vermonti szenátor múlt csütörtökön indította akcióját, a 45 dollárba kerülő pulóvereket 30 perc alatt elkapkodták webshopjában. Hétvégén feltöltötték a raktárakat, de hétfő reggelre ismét elfogyott minden – derült ki Bernie Sanders sajtóközleményéből.

A pólóeladásokból összegyűjtött pénzt Sanders jótékony célra fordítja, Vermont állambeli szervezeteknek ajánlotta fel.

Lenyűgöző az emberek kreativitása, és örülök neki, hogy ezt Vermont megsegítésére tudtuk felhasználni. De a pénz sem helyettesíti a Kongresszus tevékenységét, mindent meg fogok tenni Washingtonban azért, hogy Vermont dolgozó népe és az egész ország megkönnyebbülhessen egy kicsit eme súlyos krízishelyzet közepén

– idézi a CNN Bernie Sanders kommünikéjét.

Sanders akcióján felbuzdulva a képek jogait birtokló Getty Images ételt adományoz a Meals on Wheels America nevű szervezetnek, amelynek Tobey King is felajánlott 40 ezer dollárt, azaz a Bernie Sandersről készült horgolt baba eladásából befolyt összeget.

A Sanders szenátor által Joe Biden elnök beiktatásán viselt kabátot készítő cég, a Burton Snowboards is felajánlott 50 kabátot a szenátor nevében egy burlingtoni családsegítő szervezetnek.

(Borítókép: az internet kedvencévé vált fotó Bernie Sandersről. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Rovatok