Közvetlen konfrontáció helyett a geopolitikai manőverezésé lesz a főszerep az Egyesült Államok és Kína rivalizálásában. Elemzők szerint Joe Biden több fronton is megpróbálja elszigetelni Pekinget, amire a kínai diplomácia régóta készül – erről árulkodik Hszi Csin-ping kínai elnök a davosi fórumon elmondott beszéde is. A két nagyhatalom sakkjátszmájában az Európai Unió és Magyarország is fontos mezőnek számít, a részletekről egy neve elhallgatását kérő pekingi elemzőt is megkérdeztünk.
Klasszikus felütése a kínai külpolitikát vizsgáló írásoknak a pekingi diplomácia, illetve a kelet-ázsiai sakk, a go közötti párhuzam bemutatása. A 2500 éves múltra visszatekintő táblajáték okkal mozgatja meg napjainkban is a kutatók fantáziáját. Szemben a sakkal, a góban a területek körbekerítésén van a hangsúly, a hosszú játékmenetben fontos cél az ellenfél kifárasztása.
Az Egyesült Államok és Kína rivalizálásában jelenik meg igazán látványosan a két nagyhatalom eltérő stratégiai gondolkodása. Donald Trump négyéves elnöksége a közvetlen konfrontációról szólt, amivel Peking nem is nagyon tudott mit kezdeni. Az 5G technológiában jártas kínai vállalatok, elsősorban a Huawei kiszorítására tett kísérlet éppúgy érzékenyen érintette a kelet-ázsiai országot, mint a függetlenségéért küzdő Tajvan nyílt támogatása, vagy az amerikai flotta egyre nagyobb jelenléte a Dél-kínai tengeren.
A világpolitika központi kérdése ezért most az, hogy melyik stratégiát választja az Egyesült Államok új elnöke, Joe Biden. Ha hihetünk az általános elemzői vélekedésnek, a közvetlen konfrontációra összpontosító Trump-éra után az óvatos párbeszédbe csomagolt geopolitikai térfoglaláson lesz a hangsúly.
az eddig megjelent hírek, elemzések szerint Biden Kína-stratégiája megtartja elődjének alapgondolatait, miközben igyekszik takaréklángra venni a kapcsolatot terhelő nyílt konfliktusokat.
Trump stratégiai alapgondolkodásról egy nemrég nyilvánosságra került nemzetbiztonsági dokumentum sokat elárul. A 2018-ban jegyzett, Washington Ázsia-politikáját részletező dokumentumot napokkal a republikánus exelnök távozása előtt oldották fel a titkosítás alól, több elemző szerint a stratégia a biztos recept az Egyesült Államok és Kína közötti végzetes konfliktushoz. A dokumentum szerint a Trump-kormány diplomáciai, gazdasági és katonai fölény elérését tűzte ki célul a kelet-ázsiai térségben, ami Kína regionális pozíciója mellett nem reális elképzelés. Kritikusok szerint ezzel a programmal az Egyesült Államok kényelmetlen válaszút elé állítja térségbeli szövetségeseit, akik bár egy politikai közösségbe tartoznak Washingtonnal, gazdasági függésük miatt nem mehetnek bele egy újabb hidegháborúba Kínával.
A dokumentum titkosítása feloldásának körülményei is érdekesek. Egyesek szerint a stratégia megszellőztetése egyszerre volt üzenet Pekingnek és Joe Bidennek: amerikai politikai körök ezzel biztosították, hogy a demokrata elnök ne távolodjon el nagyon a keményvonalas washingtoni politikától.
A Biden-kormány hivatalnokai már meg is erősítették a sajtó érdeklődésére, hogy a dokumentum egyes elemeit valóban megtartanák, igaz, eddig inkább ideológiai oldalról közelítették meg a kérdést. Úgy fogalmaztak, hogy továbbra is nyomást gyakorolnak Kínára a hongkongi demokratikus mozgalom leverése miatt, és fenntartják a Trump-kormány korábbi nyilatkozatát, miszerint az Egyesült Államok szerint Kína népirtást követ el a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő muszlim kisebbségekkel szemben. Bár az új amerikai adminisztráció már jelezte, a Tajvan függetlenségét illetően „sziklaszilárd” álláspontot képviselnek, a keményebb fellépés egyelőre inkább a szavak szintjén jelenik meg. Közben
a Biden-adminisztráció fontos gesztust tett Kínának.
Egy nyilatkozatban a demokrata elnök elítélte azt a korábbi gyakorlatot, miszerint Trump a koronavírust „Kína-vírusnak” nevezte, a dokumentumban egyben a kínai etnikumú amerikaiakat sértő megjegyzések beszüntetésére szólított fel.
Miközben Biden Kína-politikájáról bőven értekezik a nemzetközi sajtó, Peking „Biden-politikájáról” alig hallani. Pedig az ázsiai nagyhatalom is készül az átmenetre, nem véletlen, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök a most zajló Világgazdasági Fórumra keményebb beszéddel készült. Az egyébként a svájci Davosban megtartott, a világjárvány miatt idén videókonferenciákra korlátozott találkozón a kínai elnök a globalizáció, a szabadkereskedelem mellett érvelt. Bár a többpólusú világrend hangsúlyozása visszatérő gondolat Hszi beszédeiben, idén a nemzetközi közösséget veszélyeztető erőkre helyezte a hangsúlyt. Beszélt például a világjárvány megfékezését lassító, „mérgező politika” megjelenéséről – bár néven nem nevezte, szavaival Hszi nyilvánvalóan az Egyesült Államokat támadta.
A kínai elnök a Világgazdasági Fórumon tartott beszédének lényege:
Valamennyi megállapítás közül az utolsó a legérdekesebb. A The Global Times kínai kormányzati hírportálnak nyilatkozó szakértő értékelése szerint Hszi a „valódi multilaterális” világot képviseli. Ennek lényege, hogy szemben a nyugati demokratikus berendezkedésű országokkal, Kína nem egyes, ideológiai alapú szövetségi rendszereken belül, hanem általában, minden ország bevonásával képzeli el a szabadkereskedelmet, a nemzetközi együttműködést.
Azért fontos a különbségtétel, mert – ahogyan arra beszédével Hszi Csin-ping utalt – Washington a nyugati típusú demokráciák összefogásával dolgozik Peking elszigetelésén. Biden ráadásul okult elődje hibáiból, s rendezné a kapcsolatokat a NATO-val, az EU-val és a kelet-ázsiai szövetségesekkel, miközben folytatná a csendes-óceáni térségben kiépített hídfőállások megerősítését.
Ezek alapján tehát beigazolódi látszanak azok az elemzői jóslatok, melyek szerint Biden a közvetlen konfrontáció helyett inkább a diplomáciai, gazdasági elszigeteléssel támadja Kínát.
A pekingi vezetésben azonban értik a játékot, a bekerítés és kifárasztás stratégiájával nehéz lesz megfogni őket. Az Index egy kínai kormányzati elemzővel folytatott háttérbeszélgetést az ázsiai ország USA-politikájáról. A beszélgetésben két megállapítás volt kiemelten fontos:
Kína régóta dolgozik egy alternatív nemzetközi intézményrendszer kiépítésén, pekingi forrásunk szerint a Biden-éra alatt ez még nagyobb hangsúlyt kap. Különösen az Egyesült Államok által is kiemelt csendes-óceáni térségben ellensúlyozná Peking az amerikai nyomulást, részben ezért jött létre tavaly novemberben az úgynevezett Átfogó Regionális Gazdasági Társulás, az RCEP. A tizenöt országgal, közöttük Washington-közeli szövetségeseivel, Japánnal és Ausztráliával megalakult kezdeményezés a térségen belüli gazdasági függőséget ösztönözné a piacok nyitásával. Ezzel Peking éppen a korábban említett, nemrég kiszivárogtatott Trump-doktrína alapvetését, az Egyesült Államok regionális gazdasági elsőbbségét kérdőjelezné meg.
Nem véletlen, hogy a Joe Biden külpolitikáját elemző írások egyik központi kérdése, hogy az Egyesült Államok visszatérhet-e a Trump által 2017-ben elsők között felmondott, Kínát megkerülő Transz-csendes-óceáni Partnerségi Megállapodáshoz. De Pekingi forrásunk szerint Afrika is kiemelt terepe lesz az amerikai–kínai vetélkedésnek. Január elsején kezdte meg működését az 55 afrikai országot és mintegy 1,3 milliárd embert magába foglaló szabadkereskedelmi zóna, az AfCFTA. Peking a kezdetektől figyelemmel kísérte a projekt fejlődését, a jövőben az Övezet és út együttműködéssel kötné össze a kontinens és Kína kereskedelmét.
Nem csak távoli kontinenseken próbálja bebiztosítani pozícióit Peking. A magyar sajtóban is nagy figyelmet kapott a Kína és az Európai Unió között megkötött, hétéves tárgyalási folyamatot lezáró szabadkereskedelmi megállapodás. A hirtelen jött alku meglepetésként érte a szakmai közösséget, 2019 decemberében ugyanis Vang Ji kínai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón még arról beszélt: egyhamar nem fog megvalósulni a két tömb közötti gazdasági együttműködés. Egy év múlva azonban fordult a kocka. Angela Merkel német kancellár és Hszi Csin-ping személyes közbejárásával tavaly december 30-án megszületett a megállapodás, aminek időzítése szorosan összefüggött az Egyesült Államok élén zajló vezetésváltással. Az EU külpolitikai autonómiáját villanthatta meg nyugati szövetségesének a megállapodással, miközben Peking fontos mezőre tett ki a zászlót a geopolitikai sakktáblán.
Ezzel a folyamattal függ össze, hogy februárban találkoznak egymással a Kínát és a közép-kelet-európai országokat, így magyarországot is tömörítő 17+1 Együttműködés vezetői.
Hasonlóan az EU–Kína-megállapodáshoz, a 17+1 csúcstalálkozó is hirtelen jött. A 2017-ben, Budapesten megtartott értekezletre most várhatóan csak online kerül sor, elemzők szerint mégis illeszkedik az Egyesült Államok és Kína közötti rivalizálás láncolatába.
Most mindkét nagyhatalom Párizsra figyel. Angela Merkel német kancellár tizenöt év után távozik posztjáról, Berlin számára a következő évek elsősorban a belpolitikáról szólnak majd. Franciaország viszont 2022-ben, az EU–Kína szabadkereskedelmi megállapodás életbe lépését követően átveszi az unió soros elnökségét, kiszélesítve Emmanuel Macron francia elnök nemzetközi mozgásterét. Az uniós erőtérben bekövetkező változással az amerikai vezetés is számolt. Erre utal, hogy Joe Biden a franciául folyékonyan beszélő Antony Blinkent nevezett ki az amerikai külügyminisztérium élére. Blinkennek bizonyára kiemelt feladata lesz Macron megszelídítése, a francia elnök ugyanis egy szuverén és autonóm Európai Unió megteremtését tűzte ki célul. Ezt a közös európai védelmi kapacitás fejlesztésével érné el az egyébként atomfegyverrel is rendelkező Párizs,
ami potenciális konfliktusforrás a NATO megerősítésén dolgozó Biden és az ambiciózus Macron között.
Az Európai Unió függetlenedési törekvésben Peking bizonyára örömmel segít majd. Nem véletlenül állapodtak meg arról is a szabadkereskedelmi paktum aláírásakor, hogy Merkel és Macron hamarosan személyesen is ellátogat a kínai fővárosba.
(Borítókép: Hszi Csinping és Joe Biden 2011. augusztus 18-án. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images Hungary)