Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálják a WHO kutatói, hogy a piachoz közeli laborból származik-e a vírus

2021. február 1., hétfő 15:13

A WHO szakértői ma a vuhani járványmegelőzési központ egyik, a piachoz közel fekvő laborjában vizsgálódtak a koronavírus eredetét illetően – írja a BBC.

A portál szerint az egyik labor a vuhani piac közvetlen közelében volt, és a járvány elején ebben az intézményben is elterjedt a fertőzés. 

EGYESEK AZT FELTÉTELEZIK, HOGY ebben a LABORBAN FOLYTATtak VIZSGÁLATOT A VÍRUSSAL, AMELY AZTÁN INNEN KISZIVÁROGVA JUTHATOTT ÁT A PIACRA.

A vizsgálat idejére az épületet kordonokkal zárták körbe a rendőrök, akik az újságírókat sem engedték be a helyszínre. 

A beszámolók szerint a kutatók négy és fél órát töltöttek a helyszínen, ezáltal ez volt az eddigi leghosszabb helyszíni látogatásuk. Arról azonban egyelőre nem számoltak be, hogy mit találtak a vizsgálat során. 

A kutatók tegnap a vuhani piacon jártak, amelyet szintén a helyi hatóságok szoros felügyelete alatt vizsgáltak meg. 

Rovatok