Index Vakbarát Hírportál

Bulgária már lazított a járványügyi korlátozásokon

2021. február 1., hétfő 21:38

Az egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újranyithattak hétfőn a bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, edzőtermek és tánciskolák. A középiskolák és gimnáziumok keddtől kezdenek fokozatosan visszatérni a tantermi oktatáshoz – adta hírül az MTI.

A hétfőn újranyitott bevásárlóközpontok akciókkal csalogatták a vevőket, akiknek orrukat és szájukat eltakaró maszkot kell viselniük.

A járványügyi korlátozásokkal szembeni tiltakozások dacára az éttermek március 1-jéig zárva maradnak, és csak elvitelre főzhetnek. December vége óta ugyanakkor megnyithattak a hotelek éttermei, de csak a szállók vendégei számára.

Kosztadin Angelov egészségügyi miniszter Bojko Boriszov miniszterelnökkel tartott tanácskozásán rendkívül kedvező fejleménynek nevezte, hogy a gyógyulnak nyilvánítottak száma jelenleg tízszeresen meghaladja az új fertőzöttekét.

Hivatalos adatok szerint vasárnap 24 óra alatt 1449 gyógyultat és mindössze 130 új fertőzöttet jelentettek.

Bulgária emellett január 29-től április végéig kötelező negatív koronavírustesztet írt elő az országba légi, szárazföldi, illetve tengeri úton érkezők számára, ami az uniós tagállamokból érkezőkre is vonatkozik.

A 6,9 millió lakosú országban eddig 218 748 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, akik közül 9045-en hunytak el a fertőzés következtében. A kórból eddig 187 052 ember gyógyult ki a balkáni országban. Az aktív fertőzöttek száma 22 651.

Rovatok