Index Vakbarát Hírportál

Szükségállapot Mianmarban, a hadsereg átvette az irányítást

2021. február 1., hétfő 07:18

Ma tartották volna Mianmarban az új parlament első ülését, ami a hadseregnek nem volt ínyére, miután a novemberi választásokon mindössze 33 mandátumot kapott a támogatásukat élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP). 

A 476 fős parlamentben a helyek túlnyomó többségét a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szerezte meg, ami rendkívül kiélezte a feszültséget, mivel a hadsereg az eredmények felülvizsgálatát követelte szabálytalanságokra hivatkozva, és nem zárta ki a puccs lehetőségét sem, ha panaszai nem találnak meghallgatásra. 

Úgy tűnik, ez most következett be a délkelet-ázsiai országban, ahol a katonaság átvette az irányítást, és egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett. Ezzel egy időben őrizetbe vették az ország vezetőjét, Aung Szan Szú Csít, továbbá Vin Mjint államfőt és az NLD magas rangú tagjait. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelentette, hogy a hatalmat Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka veszi át.

Helyszíni beszámolók szerint a fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és jóllehet korábban az őrizetbe vettek családtagjai a közösségi médiában erősítették meg a hírt, azóta gyakorlatilag blokkolták az internetet is. Szemtanúk szerint több városban megerősítették a katonai jelenlétet, a parlamenthez vezető utat pedig lezárták. 

Korábban az állami televízió saját Facebook-oldalán azt közölte, hogy adása technikai okok miatt szakadt félbe, de tudjuk, mik lehetnek ezek a technikai okok. Tény, hogy jelenleg csak a katonai adó sugároz műsort.

A hadsereg 1962-től 2011-ig vezette Mianmart, és maga Aung Szan Szú Csí is már évtizedeken át élvezte a vendégszeretetüket különböző katonai börtönökben és házi őrizetben. Legelőször akkor, amikor 1988-ban hazatért száműzetéséből, majd amikor a demokráciát követelő diáktüntetések élére állt. De azt se nézte jó szemmel a junta, amikor az elnökletével megalakult NLD megnyerte az 1990-es választásokat. A forgatókönyv ugyanez volt: megsemmisítették az eredményeket, a túl nagy népszerűségnek örvendő vezetőket pedig bekasztlizták. 

Rovatok