Index Vakbarát Hírportál

SMS-alapú helymeghatározással ellenőriznék a fertőzötteket a szlovákok

2021. február 1., hétfő 14:34 | aznap frissítve

SMS-ben fogják ellenőrizni a szlovák hatóságok azt, hogy betartják-e a karanténra vonatkozó előírásokat az emberek – írja a korkep.sk. 

A portál szerint az ország kormánya ma ült össze, a járványügyi bizottsága pedig holnap ülésezik legközelebb. Az ülés során azt a javaslatot is át fogják tekinteni, amelynek értelmében a hatóságok

SMS-alapú helymeghatározással ellenőriznék a fertőzött emberek tartózkodását. 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter beszámolt arról, hogy az angliai mutáció megjelenése óta növekedésnek indult a fertőzöttek száma, emiatt lehet szükség az újabb szigorításokra.

A jelenlegi lockdown nem elégséges. A kórházakban fekvő betegek száma nem csökken. Ez a növekedés nem ugrásszerű, de már régóta tart

 – indokolt a miniszter, hozzátéve: 3665 beteget ápolnak a kórházakban, ami negatív rekordnak számít a járvány kezdete óta. 

Az új eljárás értelmében a rendőrség vagy az illetékes hivatal SMS-ben tartaná szemmel az adott személyeket, akiknek visszajelzést kellene adniuk arról, hogy pontosan hol tartózkodnak. 

Az emberek elküldik az SMS-t a kijárási tilalomra vonatkozó adott kivételre vonatkozóan. A központ megadja az engedélyt egy válaszüzenetben, melyre szüksége lesz otthona elhagyásához ezzel kapcsolatban

– magyarázta a miniszter. 

A várható intézkedés részleteiről még egyeztetnek a szakértők.  

Roman Mikulec belügyminiszter újságírói kérdésekre úgy fogalmazott, hogy a járvány visszaszorítása az emberek fegyelmezettségén, hozzáállásán múlik. 

Ha valaki azt hiszi, mosollyal az arcán, hogy átveri a rendőröket, ha annak örül, hogy kikerüli az intézkedéseket, vagy úgy gondolja, hogy majd jól keresztbe tesz a kormánynak, merthogy jön mégis ahhoz bárki, hogy őt bármiben is korlátozza, akkor nagyon téved

– mondta a miniszter.

Rovatok