Index Vakbarát Hírportál

Újranyitottak a szlovén iskolák, egyelőre nem emelkedett a fertőzöttek száma

2021. február 2., kedd 15:47

Nem nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szlovéniában az iskolákban, miután egy hete újraindult a hagyományos oktatás – közölte Maja Bratusa kormányszóvivő kedden. Az MTI beszámolója szerint hétfőn több mint 

18 ezer pedagógust, óvónőt és iskolai dolgozót teszteltek, és közülük 240-nél regisztrálták az új koronavírust.

A pozitív tesztek aránya 1,3 százalék volt, ugyanannyi, mint egy héttel korábban, amikor 20 ezer iskolai dolgozót teszteltek. Szlovéniában múlt kedden, három hónap után tizenkettőből kilenc régióban újraindult az oktatás az elemi iskolák első három osztályában, és kinyithattak az óvodák. Két nappal később a kormány két régióban a kilencből ismét bezárta a nevelési és oktatási intézményeket azzal az indokkal, hogy romlott a járványhelyzet – írja az MTI.

A kabinet által közölt adatok szerint keddre 1619-cel 168 373-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 19 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3541-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1032-en vannak kórházban, 169-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 17 227.

Rovatok