Index Vakbarát Hírportál

Peking 2022: 180 emberjogi szervezet szólít fel a téli olimpia bojkottálására

2021. február 4., csütörtök 15:00

Több mint 180 emberjogi szervezet szólít fel mindenkit a 2022-es, Kínában rendezendő téli olimpia bojkottálására, hogy ezzel tiltakozzon Kína tömeges és rendszerszintű, emberi jogokat durván sértő cselekedetei ellen. Meglátásuk szerint a kínai kormány többek között az ujgur, a tibeti nép, valamint a hongkongi és a tajvani lakosság ellen követ el rendszeres jogsértéseket.

A fentebb említett szervezetek már 2008-ban, amikor a nyári olimpiát szervezte Kína, is nyílt levelet intéztek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) felé. Az idei nyílt levelükben a következőket üzenték nekik:

Az IOC nem akart meghallgatni minket 2008-ban, mondván, hogy a pekingi olimpia az emberi jogok katalizátoraként fog működni. Ahogy azt az emberjogi szakértők is megjósolták, nem lett igazuk. Kína nemhogy nem javított emberjogi nyilvántartásán, de még jelentősen meg is növelte a szisztematikus elkövetett emberjogi bűneit anélkül, hogy bárki is felelősségre vonta volna.

Levelükben, amiről a The Guardian írt, tartanak tőle, hogy idén hasonlóan le lesznek söpörve az emberi jogok a NOB asztaláról:

És most 2021-ben is ugyanott találjuk magunkat a NOB-bal, akik a népirtásra és az emberi jogok szisztematikus megsértésére mutató egyértelmű bizonyítékok ellenére sem kívánnak cselekedni.

Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága a nyílt levélre reagáló nyilatkozatában azt mondta, 

azért nem bojkottálják a kínai olimpiát, mert az rossz hatással lenne sportolóikra.

Valamint szerintük a bojkotton kívüli eszközök hatékonyabbak az emberi jogokért való küzdésben, bár azt nem indokolták, meg, hogy mely eszközöket értik ez alatt, és hogy miért gondolják így.

Rovatok