Index Vakbarát Hírportál

Már az olaszok is a Szputnyik V-t akarják

2021. február 4., csütörtök 15:43

Olaszországban az orosz Szputnyik V vakcina mihamarabbi beszerzését sürgetik. Ebben az is szerepet játszik, hogy hetek óta késnek az eddig megrendelt vakcina-szállítmányok, ez pedig felborította a már kikristályosodott oltási programot. A nemrégiben lemondott kormány egészségügyi minisztere ugyanakkor hangsúlyozta:

Olaszország az orosz vakcina esetében is megvárja, hogy azt engedélyezze az Európai Gyógyszerügynökség.

A csaknem hatmillió lakosú Lazio tartomány egészségügyi tanácsosa kijelentette: „ha az orosz vakcina működik, használjuk”. D'Amato Magyarország példáját említette, szerinte a

geopolitikát a pandémiától külön kell választani”.

Rómában az új fertőzöttek aránya továbbra is tíz százalék körüli. A járványtól leginkább sújtott, tízmilliós Lombardia tartományi alelnöke, Letizia Moratti szintén az orosz vakcina előtti nyitást kezdeményezte – jelentette az MTI római tudósítója.

Olaszország április közepéig több mint 13,5 millió dózist akar beszerezni a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinaszállítmányaiból. December vége óta 2,2 millióan kaptak oltást, közülük több mint 867 ezren már a második dózisban is részesültek.

Olaszországban a Covid-19 eddig csaknem 90 ezer emberéletet követelt.

Közben bejelentették: a dél-afrikai és a brazíliai vírusmutáció is felbukkant Itáliában.

Rovatok