Index Vakbarát Hírportál

Kijárási tilalom Havannában

2021. február 5., péntek 06:01 | három éve frissítve

Kuba péntek estétől éjszakai kijárási tilalmat rendelt el a fővárosban, Havannában a koronavírussal fertőzöttek számának megugrása miatt.

Az állami sajtó csütörtöki tájékoztatása szerint a 2,2 millió lakosú Havannában este kilenc órától reggel ötig csak engedéllyel rendelkező emberek, illetve járművek közlekedhetnek a város utcáin.

Kubának sikerült a járvány terjedését tavaly kordában tartani, a fertőzöttek száma a térségben mért átlag alatt maradt, de a helyzet a repülőterek novemberben történt újranyitása óta megváltozott. Csak januárban több mint 15 ezer fertőzöttet jelentettek a karibi országból, s az estek csaknem felét a fővárosból. Ez körülbelül ötszöröse a tavalyi évben mért havi átlagoknak.

A kormány szerint az esetek többsége a karanténszabályokra fittyet hányó utazókra, javában külföldön élő kubaiakra vezethető vissza.

A kubai hatóságok januárban bezáratták az iskolákat és az éttermeket és utazási korlátozásokat vezettek be egyebek között a légijáratokra a vírus terjedésének feltartóztatása végett.

Februárban naponta átlagosan 900 fertőzöttet regisztráltak a szigeten, ami nagyjából megfelel a nemzetközi átlagnak.

A 11,5 milliós országban eddig 30 345 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, akik közül 225-en hunytak el a kórban.

Rovatok