Index Vakbarát Hírportál

Lekapcsolta az internetet a junta Mianmarban

2021. február 6., szombat 12:53 | aznap frissítve

A mianmari junta az egész internetet lezárta szombaton az országban, míg előző nap még „csak” a közösségi médiát nem lehetett használni. Újabb, több ezres tüntetés van a legnagyobb városban, Rangunban a hadsereg hatalomátvétele miatt és az országot eddig ténylegesen vezető, most már őrizetben tartott Aung Szan Szú Kjí szabadon engedéséért – számolt be az MTI.

Az internetes és mobilszolgáltatók utasítást kaptak csütörtökön a puccsista kormánytól, hogy blokkolják a Facebookot, majd pénteken kiterjesztették a korlátozást a Twitterre és az Instagramra is, „további rendelkezésig”. Ennek ellenére a virtuális magánhálózatokon meg tudtak szerveződni az újabb tüntetések, ezért a katonai vezetés az egész internetet, a vezetékes és a mobilhálózatot is lezárta az országban a NetBlocks Internet Observatory nevű megfigyelőcsoport szerint.

A Facebook közölte szombaton, hogy aggasztó az internet és ezen belül a közösségi médiumok zárlata, mert a mianmariaknak most

nagy szükségük van rá, hogy kapcsolatba tudjanak lépni hozzátartozóikkal.

Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala is felszólította a junta vezetőit, hogy állítsák helyre a kommunikációs szolgáltatásokat, mert az embereknek joguk van a szólásszabadsághoz és információk megismeréséhez.

A hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar megválasztott vezetőjét, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaságnak a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

A hatóságok szombaton őrizetbe vették Sean Turnell ausztrál közgazdászt, Aung Szan Szú Kjí gazdasági tanácsadóját. Turnell a Reuters-nek küldött üzenetében megerősítette a hírt, de nem tudta megmondani, hogy mivel vádolják. Közölte, hogy jól van, és nem követett el semmilyen bűncselekményt.

Rovatok