A Nomadland látlelet arról a szubkultúráról, amelynek idősödő tagjai a kétezres évek végi gazdasági válság óta, főleg kényszerből, a hagyományos társadalmon kívüli életet választják. Sokan „hajléktalannak” hívják őket, de ők ezt határozottan visszautasítják, mert van mivel közlekedniük, és van hol lakniuk.
A történelem folyamán minden társadalomban éltek vándorok, sodródók, hobók, amolyan nyugtalan lelkek. De az elmúlt években a vándorok egészen új típusa kezdett felbukkanni Amerikában. Olyan emberek, akik korábban soha nem gondolták volna, hogy egyszer elhagyják az otthonuk biztonságát, és egy kiszámíthatatlan jövőbe vezető úton találják magukat. A hagyományos családi házakat, lakásokat felváltják a lakóautók, felújított iskolabuszok, mikrobuszok és kisteherautók – írja Jessica Bruder 2017-ben megjelent Nomadland című könyvében.
Az amerikai középosztály egyre növekvő része szó szerint kihajt abból az életformából, amit korábban magáénak tudhatott.
A témával foglalkozó felmérések a 70-es években említették először a nyugdíjba vonulást mint okot a költözésre. Napbarnított, teniszező, medence mellett olvasgató emberek képe ugrik be, azonban a valóság nem ilyen idilli. A 2008-as pénzügyi összeomlás után a kilakoltatások futótűzként terjedtek Amerika-szerte, tömegek veszítették el a házaikat, munkahelyeiket, egészségbiztosításukat és a nyugdíjukat. Nagy részük felkerekedett és nomád lett, miután megtakarításaik semmivé váltak.
Ezek a hatvanas-hetvenes éveikben járó emberek azért, hogy egyáltalán ételhez jussanak, és megtankolhassák a négykerekű otthonaikat, egyik alkalmi vagy szezonális munkahelyről mennek a másikig.
A munkahely gyakran az Amazon valamelyik raktára, ahol a tízórás műszak az alap. Az Amazon azért, hogy az év bizonyos időszakaiban, például karácsonykor, a növekvő megrendelői igényeket kielégítse, 2008-ban létrehozta az úgy nevezett CamperForce rendszert, amelynek dolgozói bázisát az úton lévők jelentik. Az Amazon jól kihasználta a gazdasági sokkot követő munkaerőpiaci változást, stratégiát építve a furgonokban vándorló, kiszolgáltatott nyugdíjaskorúakra. A CamperForce-ban nincs életkori határ, ahogy az egyik vezető fogalmaz:
vannak nálunk nyolcvanévesek is, csodálatos munkát végeznek.
Hogy mi lehet ez a csodálatos munka, arról már sok cikk megjelent: napi tíz kilométer gyaloglás a betonpadlón egyik polctól a másikig, rendszeres sérülések a megterheléstől, mindez minimálbérért az Amazon valamelyik raktárépületében.
Azok a nomád nyugdíjaskorúak, akik a világ leggazdagabb emberének robotolnak, látszólag gondtalan életet élnek, olykor moziba vagy étterembe mennek, és úgy néznek ki, ahogy az egy átlagos középosztálybelitől megszokott. Ruháikat mosodába viszik, és fitneszbérletük is van. Igaz, legtöbbször csak azért, hogy a zuhanyzót használhassák.
Miközben az Amazon CamperForce dolgozói közül sokan úgy gondolják, hogy az új életformájukkal csak megpróbálják a legjobbat kihozni egy nehéz helyzetből, ami először csak túlélésnek tűnt, az valami nagyobb dologgá nőtte ki magát. Az elszigetelt és egyedülálló esetekből kialakultak a hasonló gondolkodásúak közösségei, az amerikai társadalom új törzsei.
Talán amikor körülöttünk minden egyre nyugtalanabb, a mozgás lesz az, ami valamilyen módon elfojtja a szorongást. Talán azzal, hogy a környezetvédelmi kérdések egyre inkább jelen lesznek az életünkben, hogy egyre inkább elterjed a munkahelyi bizonytalanság, és az égbe szökő bérleti díjak válnak általánossá, az egy helyben maradás valami letűnt korszak ideája lesz – írja a JSTOR Daily az új nomadizmusról szóló összeállításában.
(Borítókép: SCOTT OLSON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)