Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump elítélését kérték az impeachment-eljárásban a vád képviselői

2021. február 12., péntek 06:05

Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási (impeachment-) tárgyalásának csütörtöki napján – érvelésük végén arra kérték a szenátust, hogy ítélje el a korábbi amerikai elnököt.

Alázatosan arra kérjük önöket, hogy ítéljék el Trump elnököt azért a bűncselekményért, amelyért elsöprő mértékben felelőssé tehető!

– fogalmazott felszólalásában az egyik coloradói demokrata képviselő. Ha úgy teszünk, mint hogyha ez nem történt volna meg, vagy ami még rosszabb, ha megválaszolatlanul hagyjuk, akkor ki tudja, hogy nem történik-e meg újra? – mondta Joe Neguse.

A demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt emelt vádat Donald Trump ellen, a Capitolium január 6-i megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amelyet követően hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

Jamie B. Raskin – aki az úgynevezett impeachment-menedzserek vezetője – beszédét olyan kérdések listájával zárta, amelyeket Donald Trumpnak tett volna fel, ha a korábbi elnök vállalja, hogy vallomást tesz a szenátus előtt.

Miért nem mondta Trump elnök híveinek, hogy hagyják abba a Capitolium elleni támadást azonnal, ahogy tudomást szerzett róla? Miért nem tett Trump elnök semmit annak érdekében - az offenzíva megkezdése után legalább két órán át - hogy megállítsa a támadást? Miért nem ítélte el aznap Trump elnök az erőszakos felkelést és a felkelőket?

– sorolta a demokrata politikus.

A republikánusok többsége továbbra sem ért egyet a felelősségre vonási eljárással. Joni Ernst, Marco Rubio és Mike Rounds szenátorok is azt nyilatkozták, hogy az impeachment-eljárást nem lehet lefolytatni egy már nem hivatalban lévő elnök ellen.

Más jogorvoslati lehetőségek is vannak, ahelyett, hogy az időnket pazaroljuk erre a szenátusban

– fogalmazott Ernst.

A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás során a vád és a védelem is 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

David Schoen, Donald Trump egyik védőügyvédje a csütörtöki tárgyalási nap előtt azt mondta: nem valószínű, hogy a korábbi elnök jogi csapata a számára meghatározott teljes időt felhasználja az eljárás során. Trump szóvivője, Jason Miller pedig a Twitteren közölte, hogy a jogi szakembereik várhatóan már pénteken befejezik védelmi beszédüket.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig egy keddi szavazáson is csak hatan voksoltak közülük a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett.

Ha Donald Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég az egyszerű szavazattöbbség.

Rovatok