Index Vakbarát Hírportál

Második gyermekét várja Meghan Markle

2021. február 14., vasárnap 21:31

Harry herceg és Meghan Markle már nem használják Instagram-oldalukat, és mint kiderült, ezen nem is terveznek változtatni. Most mégis a legismertebb képmegosztón jelentették be Meghan várandósságát; igaz, nem a sajátjukat használták.

Meg, ott voltam az esküvődön, tanúja lehettem a szerelmetek kezdetének, és megtiszteltetés, hogy láthattam gyarapodni. Gratulálok a sussexi hercegnek és a hercegnének ehhez a csodálatos hírhez!

– írta Misan Harriman fényképész a párról készült fotó mellé, ami egyébként iPaddel készült, távoli vezérléssel, tehát fizikailag jelen sem kellett lennie.

Daily Mail szerint a hírt Harry hercegék szóvivője is megerősítette.

Mint ismert, Meghan Markle és Harry herceg sűrű évet tudhatnak maguk mögött. Az egykori sussexi pár tavaly év elején jelentette be, hogy visszalépnek uralkodói tevékenységüktől, mire azonnal a bulvársajtó kereszttüzébe kerültek, emellett pedig egy vetélésen is túlestek. A hercegnét egyébként a kezdetek óta bírálták, állítólag többek között ez vezetett ahhoz, hogy maguk mögött hagyták a királyi családot, és az Egyesült Államokba költöztek. Velük tartott kisfiuk, Archie is, akinek hamarosan kis testvére fog születni.

Ön szerint fiú vagy lány gyermeke születik Meghan Markle-nek?

  • 2375
    Kislány.
  • 938
    Kisfiú.

Rovatok