Index Vakbarát Hírportál

A függetlenségpártiak arattak győzelmet a katalóniai választásokon

2021. február 15., hétfő 07:19

Az exit pollok szerint a függetlenségpárti politikai erők arattak sikert a Katalóniában rendezett vasárnapi választásokon – írja a BBC

Kilencven százalék körüli feldolgozottsági arány mellett nagyon úgy tűnik, hogy függetlenségpárti koalíciós kormány léphet majd hivatalba Katalóniában. 

az eddigi eredmények szerint 135 parlamenti mandátumból 74-et függetlenségpártiak fognak elnyerni.

Jelen állás szerint Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) 33, az Együtt Katalóniáért (JxCat) 32, a Népi Egység (CUP) pedig 9 mandátumra számíthat. Ezáltal a függetlenséget favorizáló pártok 4-gyel növelni tudták a mandátumaik számát az előző ciklushoz képest.

A legtöbb szavazatot ugyanakkor az eddigi eredmények szerint az unionista Katalán Szocialista Párt (PSC) kapta, amelynek ugyancsak 33 mandátuma lehet így a parlamentben. 

A Vox nevű szélsőjobboldali párt először juthat be a katalán parlamentben 11 mandátummal, a 2017-es választásokon legjobban teljesítő, akkor még 36 mandátumot szerző politikai erő, A Polgárság Pártja (Ciudadanos) pedig mindössze 6 mandátumra számíthat.  

A koronavírus-járvány a részvételi adatokra is rányomta a bélyegét.

Az eddigi adatok szerint a szavazásra jogosultak körülbelül 53 százaléka élt szavazati jogával, ami helyi viszonylatban szokatlanul alacsonynak számít.

Az MTI szerint a szavazás sok helyen kétórás késéssel vette kezdetét, mert a szavazatszámláló bizottságba kisorsoltak közül többen nem jelentek meg, így póttagokra volt szükség. A feladatra kijelölt 82 ezer emberből 34 ezren kértek felmentést a járványhelyzet miatt, a központi választási bizottság (JEC) 22 ezer esetben megadta ezt az engedélyt. Azok viszont, akik jóváhagyás nélkül maradtak távol, a jogszabályok szerint pénzbírságra és szabadságvesztésre is számíthatnak.

A szavazást rendkívüli egészségügyi óvintézkedések mellett rendezték meg a szokásosnál jóval több szavazóhelyen, hogy így csökkentsék a létszámot egy-egy helyszínen.

MÉG AZ FC BARCELONA STADIONJÁBAN IS LEHETETT VOKSOLNI,

valamint piacokon, sportközpontokban, templomokban, illetve egy bikaviadal-arénában is leadhatták voksukat az emberek. 

Ismét napirendre kerül a katalán függetlenség?

Pere Aragonès, a Katalán Köztársasági Baloldal vezetője szerint a választási eredmények révén ismét napirendre kerülhet Katalónia helyzete

„Mi, függetlenségpártiak többséget szereztünk a parlamentben, és a szavazók több mint fele támogatott bennünket.

A katalán nép nyilatkozott, így eljött az idő, hogy ismét tárgyaljunk a függetlenségi népszavazásról”

– nyilatkozta, majd hozzátette: a hivatalos eredmények birtokában fel fogja venni a kapcsolatot az európai hatóságokkal is.

Aragonés a gyakorlatban – ideiglenes jelleggel – már eddig is a tartomány vezetője volt.  A hivatalban lévő elöljárót, Quim Torrát ugyanis tavaly szeptemberben felfüggesztették amiatt, hogy nem volt hajlandó eltávolítani egy függetlenségpárti szimbólumot egy kormányzati épületről. 

Rovatok