Index Vakbarát Hírportál

Megijedtek a mellékhatásoktól két német kórházban, leállították az oltást az AstraZenecával

2021. február 17., szerda 13:41

Két kórházban is leállították az egészségügyi dolgozók oltását az alsó-szászországi Braunschweig és Emden városában, miután mellékhatásokra panaszkodtak a vakcinában részesültek. 

A braunschweigi klinikán a 88 beoltott munkatársból 37 nem tudta felvenni a munkát a váratlan mellékhatások miatt, Emdenben pedig 29 munkatárs jelentett beteget – számolt be a Welt és a Merkur .

Az érintett dolgozók fejfájásra, émelygésre és hidegrázásra panaszkodtak. 

A Robert Koch Intézet tájékoztatása szerint ebben nincs semmi meglepő, a csimpánz adenovírust vektorként alkalmazó Oxford-AstraZeneca oltóanyaga ugyanúgy mellékhatásokat tud produkálni, mint az amerikai-német Pfizer-BionTech és az amerikai Moderna mRNS alapú vakcinája. 

Az AstraZeneca is nyugalomra intett, közölte: ezek a mellékhatások megfelelnek a klinikai tesztelés során tapasztaltaknak. Ezt megerősítette a dpa német hírügynökségnek nyilatkozó Christian Bogdan immunológus is. Mint mondta:

a tüneteteket az immunválasz váltja ki, az eddigi panaszok annak a jele, hogy valami történik a szervezetben. mindez pedig összhangban van az oltóanyagról szóló tanulmányokban leírtakkal. 

Nemcsak a németek ijedtek meg az AstraZeneca mellékhatásaitól. A múlt héten a svédországi Södermanland megyében két kórházban ugyancsak felfüggesztették az oltást a brit-svéd vakcinával.

Ott 400 dolgozóból 100-an panaszkodtak mellékhatásokra, elsősorban lázra.

A svéd megye felfüggesztette az oltást, de az ország gyógyszerészeti hatóságával és a gyártóval folytatott megbeszéléseken után arra a következtetésre jutott: nem utal semmi arra, hogy baj lenne a vakcinákkal. A héten folytatják is az oltást az AstraZenecával. 

Az oltás után jelentkező tünetek bármennyire is összhangban vannak az eddigi tanulmányokban előrejelzett mellékhazásokkal, Andreas Heddini, az AstraZeneca észak-európai gyógyszerszabályozási vezetője aggodalmának adott hangot.

Meglátása szerint a vártnál többen panaszkodnak mellékhatásokra, miközben a vonatkozó tanulmányok szerint legfeljebb a beoltottak nagyjából 10 százalékánál kéne ilyen tüneteknek jelentkezni – mondta az SVT svéd állami televíziónak. (A két svéd kórház esetében ez az arány 25 százalék.) 

Heddini mindenesetre azzal csillapította a kedélyeket, hogy cége komolyan veszi a vakcina biztonságosságával kapcsolatos történéseket, az említett incidenseket pedig kivizsgálja. 

Emlékeztetett, hogy az AstraZeneca oltóanyagát már világszerte millióknak beadták, különösebb következményekről nem érkeztek hírek, a klinikai tesztelés során sem állapítottak meg súlyos mellékhatásokat. 

Rovatok