Index Vakbarát Hírportál

Brenzovics László nem érzékeli a magyar kormány beavatkozását az ukrán politikába

2021. február 17., szerda 21:05

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Brenzovics László visszautasította azt a vádat, miszerint több száz kárpátaljai magyar azért nem kapta meg a magyarországi támogatást tavaly év végén, mert ő politikai meggyőződés alapján osztályozta volna őket.

Ez a bírálat először december végén vetődött fel a madyar.info cikkében, majd a témával most a karpataljalap.net foglalkozott.

Brenzovics László az Indexnek azt mondta: ez nem igaz. A szociális támogatás több ezer embert érint Kárpátalján, a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány döntött erről, különböző okok miatt, az igénylők kevesebb, mint egy százaléka nem jutott hozzá.

Ukrán–magyar viszony: Utolsó figyelmeztetés? című minapi karpataljalap.net cikkben utalnak a Jevropejszka Pravda főszerkesztőjének, Szerhij Szidorenkonak a megnyilvánulására, aki úgy véli: „Budapest szégyentelenül és kíméletlenül igyekszik beavatkozni az ukrajnai politikai folyamatokba”.

A KMKSZ elnöke erre úgy reagált: ő nem érzékel ilyet.

Rovatok