Index Vakbarát Hírportál

Románia nagyvárosaiban már a brit mutáns a meghatározó

2021. február 18., csütörtök 20:51

Egy csütörtökön közzétett elemzés készítői valószínűsítik, hogy Románia nagyvárosaiban már az Egyesült Királyságból származó vírusvariáns vált meghatározóvá a koronavírus-járványban – írja az MTI a Hotnews.ro portálra hivatkozva.

Az elemzést a Medlife magánklinika-hálózat készítette a laboratóriumaiban elvégzett vizsgálatok alapján. A Medlife a közelmúltban kilencven, február 3. és 11. között esetlegesen vett mintát vizsgált meg, és azon minták felében mutatta ki, hogy a fertőzést a B1.1.7-es változat okozta. A társaság közölte: az alaposabb elemzésnek alávetett mintákat tetszőlegesen választották ki. A Medlife elemzői úgy vélték,

három-öt héten belül az egész országban a brit vírusváltozat lesz a leggyakoribb.

Mint írják, a két héttel ezelőtt végzett vizsgálatok csak a minták negyedében mutatták ki a ragályosabb mutációt. A vírus Dél-Afrikában vagy Brazíliában azonosított változatait egyelőre nem mutatták ki Romániában. A most azonosított esetek többségét Bukarestben jegyezték, de Temesváron, Kolozsváron és több más városban is azonosították már a vírusváltozatot.

A koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság honlapján közölt csütörtöki közlemény szerint jelentősen csökkent a koronavírusos megbetegedések száma az egészségügyi személyzet soraiban azóta, hogy elsőként ők kaphatták meg a védőoltást. December utolsó hete óta 87 százalékkal csökkent az e csoportba tartozó személyeknél jegyzett fertőződések száma.

A csütörtökön közölt hivatalos adatok az egy nap alatt jegyzett új esetek enyhe növekedését jelzik. Az elmúlt 24 órában ismét több mint háromezer esetet diagnosztizáltak, míg a korábbi két hét átlaga 2379 volt. A járvány éppen ugyanannyi (71) személy halálát okozta az elmúlt napon, mint amennyi az elmúlt két hét átlaga volt. Az országban 6913 koronavírusos beteget kezelnek a kórházakban, közülük 936-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Mellettük 40 235 fertőzött személy várja lakhelyi, további 10 195 pedig intézményes elkülönítésben a gyógyulását.

Rovatok