Index Vakbarát Hírportál

Új autópálya, fekete-tengeri földgáz – Szijjártó Péter Romániában tárgyalt

2021. február 18., csütörtök 15:08

Romániának új összetételű kormánya van, ezer szálon kötődünk egymáshoz – fogalmazott Szijjártó Péter élő Facebook-videójában. A külgazdasági és külügyminiszter új, román kollégáinak azt mondta, Magyarország érdekelt Románia sikerében, hiszen olyan szorosan kötődik össze a két ország, hogy nem lehet más célunk, mint a kölcsönös fejlődés és a siker. 

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy fontos megállapodásokat kötöttek az új román vezetéssel, ennek értelmében két fontos fizikai összeköttetés jön létre a két ország között 2024-ig.

Megépül a harmadik autópálya Románia és Magyarország között, ezúttal Mátészalkát és Szatmárnémetit köti majd össze, amely magyar oldalon az M49-es gyorsforgalmi út határig történő elvitelét jelenti.

Ez lesz a harmadik autópálya-összeköttetés a két ország között – hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki arról is beszélt, hogy 2024-ben kétvágányúsítják a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalat, a modernizálás révén pedig ezzel Bukarest és Budapest között csökken a közlekedési idő.

Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy a két országnak közös az érdeke a tekintetben is, hogy a Fekete-tenger Romániához tartozó gázmezőin minél előbb meginduljon a gáz kitermelése, ami Magyarországnak egy újabb gázbeszerzési forrást jelentene. Ezért megállapodtak abban is, hogyha ez megindul, a két országot összekötő rendszer kapacitását duplájára növelik: 4,4 milliárd köbméterre. A külügyminiszter hozzátette, így megnyithatják Románia számára is a nyugat-európai piacokat. 

Beszámolt arról is, hogy arra kérte román kollégáit, a két ország határán van tíz út, amelyek használata jelenleg nem engedélyezett. Magyarország vállalná a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, működtetését, mindössze annyit kért, hogy engedélyezzék azok használatba vételét.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy jelenleg az Európai Unió energiaszabályozása háttérbe próbálja szorítani a nukleáris energiát, ami mindkét ország érdekeivel ellentétes, és az ügyben közösen lépnek majd fel. 

Hozzátette, közösen lépnek fel abban s, hogy Görögország és Bulgária gázvezetékrendszerének összekötése fizikailag mielőbb megvalósuljon, mert így mindkét ország hozzáférne a déli gázszállítási útvonalhoz, amely a Kaukázusból szállít gázt térségünkbe. Arról is beszélt, hogy a két ország közösen fog fellépni az Európai Unió mobilitási csomagja ellen, ugyanis az rendkívül előnytelen helyzetbe hozza a közép-európai vállalatokat. 

Rovatok