Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a pestis a Kongói Demokratikus Köztársaságban, 31-en már meghaltak

2021. február 19., péntek 15:07

A Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén az utóbbi három hónapban több mint 520 pestises megbetegedést és 31 halálesetet jelentettek. Az első esetek tavaly novemberben bukkantak fel, a fertőzöttek átlagéletkora 13 év – idézi az ország egészségügyi hatóságainak pénteki szavait az MTI.

Patrick Karamura, Ituri tartomány egészségügyi minisztere szerint a túlnyomóan bubópestises esetek mellett megjelent a tüdő- és a szeptikémiás pestis is az országban.

Mint mondta, az első eseteket tavaly november közepén észlelték Ituriban.

A tömeges patkánypusztulás a felelős

Anne Laudisoit, az EcoHealth Alliance civil szervezet járványügyi szakértője szerint a fertőzöttek átlagéletkora 13 év. Mint mondta, az első esetek jelentkezésekor tömeges patkánypusztulást tapasztaltak, ami a pestis egyik jele. Hozzátette, hogy a patkányok halálával a rajtuk élősködő bolhák új gazdatestet keresnek, ez pedig az ember.

A betegséget okozó baktériumot a rágcsálókon, köztük patkányokon, mókusokon élősködő bolhák terjesztik. A pestis antibiotikumokkal gyógyítható.

Rovatok