Negyven éve lőtte hátba Marianne Bachmeier a zsúfolásig megtelt nyugat-németországi (NSZK) lübecki kerületi bíróság tárgyalótermében hétéves lánya gyilkosát. Már a gyerekgyilkosság is nagy port kavart, a bosszúálló anya tette pedig az utóbbi évtizedek egyik legismertebb és levitatottabb jogi és etikai ügye lett. Olyan kérdéseket vetett fel, mint hogy mennyire elítélhető a bosszú és az önbíráskodás.
Marianne Bachmeier egyedül nevelte Annát, akit boldog, nyitott gondolkodású gyereknek tartottak. 1980. május 5-én nem akart iskolába menni, iskolás barátait szerette volna meglátogatni, és ezen össze is vitatkozott az anyjával. Ám velük már nem találkozhatott. Nem tudni, hogyan került a közelben lakó 35 éves Klaus Grabowski otthonába. Az viszont kiderült, hogy a férfi több órán át fogva tartotta, mielőtt egy harisnyával megfojtotta. Az ügyész szerint ezután a holttestet egy dobozban elásta a közeli csatorna partján.
Klaus Grabowskit már ismerték a nyomozók, két lány szexuális bántalmazása miatt kétszer is elítélték korábban. Mint a szexuális bűnözőket akkoriban, a bűnismétlés megakadályozása érdekében 1976-ban hormonkezeléssel kasztrálták. Grabowskit még aznap este letartóztatták. Beismerte a gyilkosságot, tagadta viszont, hogy bántalmazta volna a gyereket. Ehelyett furcsa, zavaros történetet adott elő arról, hogy a kislány megpróbálta elcsábítani, és azzal zsarolta, hogy elmondja az anyjának, hogy molesztálta, ha nem ad neki pénzt.
1981. március 6-án, Grabowski tárgyalásának harmadik napján Marianne Bachmeier elővett a táskájából egy Beretta pisztolyt, és nyolcszor rálőtt a neki háttal álló vádlottra, aki azonnal meghalt.
A példátlan eset óriási médiavisszhangot váltott ki, és alaposan megosztotta a közvéleményt. Sokan megértették az indítékot, ennek ellenére elítélték a tettet.
Miután hátba lőtte Grabowskit, Guenther Kroeger bíró hallotta, hogy a gyászoló anya azt mondja: „Meg akartam ölni. Remélem, hogy meghalt.”
Immár a saját tárgyalásán az anya azt vallotta, hogy álmában lelőtte Grabowskit, és megjelent a lánya szelleme a tárgyalóteremben. „Úgy hallottam, hogy nyilatkozni akart”, mondta később Bachmeier, utalva Grabowski állításaira, miszerint hétéves gyermeke zsarolni próbálta. Azt gondolta, most jön a következő hazugság a lányáról, és ezt már nem tudja elviselni. Amikor kézírásmintát kértek tőle a történtek után, azt írta: „Érted tettem, Anna.”
28 napos tárgyalás után a bíróság szándékos emberölés miatt hat év börtönre ítélte el Bachmeiert.
Emberölésnek minősül a büntetőjogban, ha valaki – bármilyen módon – más halálát okozza. A „bármilyen módon” lényeges kitétel, ugyanis a törvény nem határozza meg, hogy az elkövető hogyan okozza a sértett halálát.
A gyilkosság kifejezés már nem szerepel a magyar büntetőjogban. Korábbi törvényekben azonban igen, és az előre kitervelt emberölést jelentette.
Magyarországon évente körülbelül száz szándékos (előre kitervelt) emberölés történik. Főleg közeli hozzátartozók között. Ami elsőre meglepőnek tűnhet, de úgy már érthetőbb, hogy jórészt közeli hozzátartozók között szokott olyan érzelmi feszültség kialakulni, ami a másik megöléséhez vezethet.
Az önbíráskodás (vigilantizmus) a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a törvény nem vagy nem megfelelőképpen büntet.
Az önbíráskodás egyidős a történelemmel, máig ható ideológiája és kulturális emlékezete van. Számos nép folklórjában és a mai irodalomban, filmekben is feltűnnek önbíráskodó hősök: útonállók, betyárok, Robin Hood, Sobri Jóska. Vagy éppen az 1996-os Ha ölni kell című filmben, ahol a feldühödött főszereplő (Samuel L. Jackson) a bíróságon lelövi azt a két férfit, aki megerőszakolta tízéves kislányát.
Az Allensbach Intézet felmérése szerint a németek több mint fele megfelelőnek, illetve túl szigorúnak gondolta a büntetést.
Három év múlva szabadon bocsátották. Történetét a jogi költségek fedezésére 158 ezer dollárért eladta a Stern magazinnak, a hetilap pedig alaposan beleásta magát a nő élettörténetébe.
A róla szóló cikksorozatból derült ki, hogy nem sokkal a második gyermeke születése előtt megerőszakolták, és mindkét gyermekét örökbe adta. 1973-ban megszületett a harmadik lánya, Anna, akit egyedül nevelt. Anna születése után pedig Marianne Bachmeier sterilizáltatta magát.
Szabadulása után megházasodott, és Nigériába költözött. Miután az 1990-es évek elején elvált férjétől, átköltözött Szicíliába. Ott diagnosztizáltak nála hasnyálmirigyrákot, ezért visszatért az akkor immár egyesült Németországba.
A Das Erste TV csatorna 1995. szeptember 21-én megjelent, Fliege című beszélgetős műsorában elismerte, hogy nem hirtelen felindulásból, hanem alapos megfontolás után lőtte le lánya állítólagos gyilkosát, azért, hogy igazságot szolgáltasson, és érvényt szerezzen a törvényeknek. És azért is, hogy megakadályozza az Annával kapcsolatos újabb hazugságok terjedését. Azt, hogy készült a leszámolásra, egy róla szóló dokumentumfilmben megerősítette az egyik barátja is, aki szemtanúja volt, ahogy Bachmeier céltáblán gyakorolja a lövéseket pubjának pincéjében. Elhatározásában közrejátszhatott az is, hogy Nyugat-Németországban (NSZK) nem létezett halálbüntetés, az ország a világon elsők között rögzítette alkotmányában a halálbüntetés eltörlését 1949-ben.
Haláláig nem szűnt a felé irányuló médiafigyelem. Már csak azért sem, mert felkérte az NDR (Norddeutscher Rundfunk német közszolgálati médium) egyik riporterét, hogy filmezze le utolsó heteit. 1996. szeptember 17-én, 46 éves korában hunyt el. Lánya, Anna mellett temették el.