Index Vakbarát Hírportál

Hiány van szakemberből, Bécsben egészségügyi pályára terelik a munkanélkülieket

2021. február 20., szombat 06:34

Az ápolás és a betegellátás területén 2030-ra további kilencezer szakemberre lesz szüksége az osztrák fővárosnak, ezért Bécs vezetősége úgy döntött, ösztöndíjjal segíti azoknak a munkanélkülieknek az átképzését, akik ezt a pályát választják – derül ki az osztrák főváros külképviseleti irodájának közleményéből. 

Bécs 2021-ben összesen 31,5 millió eurót különített el erre a célra.

Leginkább az egészségügyben, a betegápolásban és oktatásban (óvodapedagógia) van hiány szakemberekből. A Bécsi Szociális Intézmények Szövetségének tanulmánya szerint 2030-ra például további kilencezer szakképzett betegápolóra és -gondozóra lesz szüksége az egészségügyi szektornak az osztrák fővárosban. 

A Bécsi Munkavállalói Alap, a waff pontosan ezért 2021-ben a szakképzések támogatására helyezi a hangsúlyt és összesen  százhúszmillió euróval járul hozzá mintegy harmincnégyezer bécsi munkavállaló át- és továbbképzéséhez.

Emellett 31,5 millió eurót különítettek el a frissen bevezetett „bécsi oktatási támogatásra”, ami egy havi 400 eurós ösztöndíj – az egyéb munkanélküli juttatásokon felül – azok számára, akik 12 hónapnál tovább tartó szakképzésen veszek részt az egészségügy vagy az óvodapedagógia területén. Ezzel a támogatással azok a munkanélküliek is elvégezhetik a diplomás ápoló, szakápoló vagy éppen szülésznő képzést, akiknek eddig nem volt pénzük rá.

A felsorolt támogatásokkal az előrejelzések szerint 2023 végéig  négyezerszáz munkanélküli szerezhet versenyképes szakmát az egészségügyi, az ápolási és a szociális szférában. 

Ezen felül waff áprilistól külön továbbképzési programot indít 1,5 millió euró értékben az egyszemélyes vállalkozásoknak is, hogy így segítse őket a kritikus időszak átvészelésében. Az osztrák fővárosban hatvanötezer egyszemélyes vállakozás működik, ők kétezer eurós támogatást kaphatnak, ha például kereskedelmi és gazdasági ismereteiket bővítik.Azzal is igyekeznek a képzéseket népszerűsíteni, hogy 2022 végéig a tanfolyami költségeik nyolcvan százalékát téríti meg a jelentkezőknek.

Rovatok