Index Vakbarát Hírportál

Beomlott a tető, apa és fia is belehalt a házfelújításba

2021. február 20., szombat 17:07

A negyvenhárom éves apa, Craig Peck és huszonhárom éves fia, Liam Peck is meghalt, miután beszakadt alattuk a tető egy házfelújításnál az angliai Bolton-le-Sandsben – számolt be az esetről a Daily Record

A fiú már a helyszínen életét vesztette, míg édesapja pár nappal később a kórházban halt bele a  sérüléseibe. Tapasztalt építőipari munkások voltak, ugyanannál a cégnél dolgoztak, és a baleset előtt soha nem sérültek meg munkavégzés közben. 

Sok időt töltöttek együtt, bár Liam igazán a főzésben volt tehetséges, szeretett az apjával együtt dolgozni, építkezni, bármit csináltak együtt, azt szeretettel tették

– írja közleményében a család.

A két férfi halálának ügyében a hatóságok vizsgálatot indítottak.

Rovatok