Index Vakbarát Hírportál

Huszonegy éves a legfiatalabb nő, aki átevezte az Atlanti-óceánt

2021. február 21., vasárnap 16:48

Az észak-yorkshire-i  Jasmine Harrison még tavaly decemberben indult el a 4828 kilométeres útra a kanári-szigeteki La Gomerából, 

az emberfeletti távot hetven nap, három óra és negyvennyolc perc alatt tette meg,

ennyi idő alatt érte el Antigua szigetét – adta hírül a BBC.

A brit nő, aki civilben úszásoktató, elmondta, hogy három évvel ezelőtt döntötte el, hogy átevezi az Atlanti-óceánt, amikor a Talisker Whisky Atlantic Challenge verseny 2017-es döntőjét látta.

Semmihez sem hasonlít, hogy tényleg mindentől, a közösségi médiától, a rossz hírektől, szó szerint mindentől elszakadtam – mondta Jasmine Harrison.

Kalandos útja volt a nőnek, két nappal a célba érkezés előtt felborult, sőt kisebb sérüléseket is szerzett. Arról is beszélt az angol atléta, hogy 

felváltva evezett és aludt két-két óránként.

Az átkelés alatt a kapcsolatot a világgal műholdas telefonon tartotta, az édesanyjával naponta beszélt.

Jasmine Harrison azon felül, hogy a legfiatalabb női teljesítőként rekorder lett, jótékony célra több mint tízezer fontot (4,1 millió forint) is összegyűjtött. Az angol nő az amerikai Katie Spotzot utasította maga mögé, aki 2010-ben, huszonkét éves korában szelte át az Atlanti-óceánt január 3. és március 14. között. A legfiatalabb átkelő egy Lukas Haitzmann nevű férfi, aki tizennyolc évesen 2019-ben teljesítette a kihívást.

Rovatok