Index Vakbarát Hírportál

Playboy-modell volt, aztán a koronavírus miatt inkább elment ápolónővérnek

2021. február 21., vasárnap 18:45 | három éve frissítve

Ápolónővéri köpenyre váltotta a Playboy-modell jelentette luxust  Danielle Lupo. A 25 éves amerikai nő 2018 májusában a hónap playmate-je címet is megkapta a Hugh Hefner által alapított magazintól, egy éve azonban úgy döntött, hogy ápolónővéri és kardiológusi képesítéssel a hóna alatt inkább a frontvonalban akar küzdeni a koronavírus ellen.

Daily Starnak adott interjújában Danielle Lupo arról is mesélt, hogy egy tíz évvel ezelőtti autóbaleset óta érdekli az emberi test, és elismerte, hogy 

a modellkedést kényszerűségből, a koronavírus-járvány miatt hanyagolja.

Az elmúlt egy év alatt – fűzte hozzá – kétszer, páciensként és egészségügyi dolgozóként  is megtapasztalta, milyen a koronavírus ellen harc. Bár egyik alkalommal sem kapta el a vírust, mindig volt benne félelem, hogy a szerettei megbetegedhetnek miatta. Egyébként mindkét hivatására büszke, és egy napon, amikor pszichiáter lesz, reméli, hogy segíthet majd azokon, akik az utóbbi időszakban az egészségügyben rázúdították a frusztrációikat. 

Ez az idő azonban még biztosan várat magára, ugyanis amint vége a koronavírus-járványnak, vissza akar térni a modelliparba, az ebből származó hírnevét és pénzét pedig jótékonysági akciókra akarja fordítani. 

Rovatok