Csaknem öt év után született ítélet a pályán életét vesztő Dinamo-focista, Patrick Ekeng halálának ügyében: a bukaresti fellebbviteli bíróság másodfokon is helybenhagyta a mérkőzésre kirendelt mentőautó orvosára kiszabott másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést.
Patrick Ekeng, a Dinamo kameruni középpályása 2016. május 6-án, a Viitorul elleni bajnoki mérkőzésen esett össze a pályán, és az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A boncolás kiderítette, hogy a futballista szívnagyobbodásban szenvedett. A mentőautó orvosát tavaly is vétkesnek találták az ügyben, mivel nem próbálta meg időben újraéleszteni a sportolót, írta a Foter.ro.
Az akkori beszámolók szerint a helyszínen levő mentőautóban nem volt az újraélesztéshez szükséges defibrillátor, a mentőorvos pedig nem is tartózkodott a járműben, ehelyett a tribünön szotyolázott és dohányzott.
A fellebbviteli bíróság a felfüggesztett börtönbüntetés mellett az orvosra kirótt 60 napos közhasznú munkáról szóló büntetést és a futballista családjának megítélt, több mint 200 ezer eurós kártérítést is helyben hagyta, utóbbit az orvos a mentőt adó Puls Medica céggel együtt kell kifizetnie.