Index Vakbarát Hírportál

A román megyék felében jelen van a brit mutáns

2021. február 23., kedd 20:46

Románia megyéinek felében megjelent már a koronavírus brit mutációja, és nagy a valószínűsége, hogy rövidesen az ország egész területén elterjed – állapította meg a román közegészségügyi intézet (INSP) az első 136 igazolt hazai esetről kedden közzétett elemzésében.

Négy laboratórium csaknem 500 koronavírusteszt alaposabb elemzése nyomán azonosította ezekben az esetekben a Nagy Britanniában felfedezett B.1.1.7-es genetikai szekvenciát, ami több mint 27 százalékos találati arányt jelent. Az INSP szerint az igazolt esetek 57 százalékában ellenőrizhetetlen, közösségi terjedésről van szó, a járványtani vizsgálattal nem sikerült megállapítani a fertőzés forrását. A brit mutációval fertőzöttek mindössze 4 százaléka érkezett az Egyesült Királyságból.

A tegnapi napon 3382 új koronavírus-fertőzést regisztráltak Romániában, minden tizedik teszt pozitív lett.

Az új mutációval fertőzöttek csaknem felét Bukarestben, illetve a főváros metropolisz-övezetének számító Ilfov megyében azonosították, 15 százalékát pedig Temes és Kolozs megyében találták, elsősorban a 25 és 55 év közötti korosztálynál. A többi (dél-afrikai, brazil) új vírusvariánst eddig nem mutatták ki Romániában.

Az INSP szerint a szekvenciális tesztelések kiterjesztésére és az eredmények gyorsabb közlésére lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyabbá lehessen tenni a járványtani vizsgálatot az új vírusmutációk azonosítása után. A román közegészségügyi intézet közleménye a brit hatóságoktól származó adatokra arra figyelmeztet, hogy az új vírusvariáns fokozottan fertőző, és az időseknél gyakrabban okoz súlyos megbetegedést.

Rovatok