Index Vakbarát Hírportál

Szerb beteg életét követelte először a koronavírus Európában

2021. február 23., kedd 17:44

Szerbiában múlt év február 5-én történt az első európai halálozás a Covid–19 következtében – állapították meg szerb tudósok.

A férfi halála

10 nappal megelőzte a korábban elsőként számon tartott franciaországi halálesetet

– olvasható a belgrádi kutatók tanulmányában. Az 56 éves belgrádi építőipari munkás, aki előzőleg nem járt külföldön, február 5-én került kórházba légszomjjal, köhögéssel és lázzal. Órákon belül elhunyt, a boncolás kimutatta, hogy tüdőgyulladás vezetett a halálához.

Hónapokkal később azonban a Belgrádi Orvostudományi Egyetem igazságügyi orvostani intézete bizonyítékot talált arra, hogy a férfi a Covid–19 következtében hunyt el.

Milenko Bogdanovic patológus elmondta: múlt héten a Frontiers in Medicine című lapban közölt, 12 tudós által írt tanulmány arra utal, hogy

a Covid-19 már az addig véltnél jóval korábban jelen volt Európában.

Valószínűleg a Covid–19 volt az oka a 2020 januárjában és februárjában jelentett sok ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos esetnek – vélik a kutatók.

Franciaországban igazolták az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 első fertőzését Európában tavaly január 24-én, a vírus okozta betegség, a Covid–19 első halálos áldozatát is innen jelentették február 15-én.

Rovatok