Index Vakbarát Hírportál

Megvan minden idők legnagyobb drogfogása Európában

2021. február 24., szerda 19:24

Több mint tizenhat tonna kokaint foglaltak le Hamburgban – adta hírül honlapján a Bundeszollverwaltung, a német vámhivatal. Hírügynökségi jelentések szerint ez minden idők legnagyobb drogfogása Európában.

A vámhivatal arról is beszámol, hogy a kokainra öt, Paraguayból érkező konténer átvizsgálásakor bukkantak rá február 12-én. 

A drogot glettel töltött bádogdobozok közé rejtve találták. A vámhatóság szerint a kokain is bádogdobozokban volt, tartályonként nyolc darab, kilenc kilogramm súlyú csomagokban.

Több mint ezerhétszáz dobozt találtak.

A németországi nyomozás egészen a belgiumi Antwerpen kikötőjéig vezetett, ahol vasárnapig további 7,2 tonnát sikerült a helyi hatóságoknak lefoglalniuk a kábítószerből. 

A lefoglalt drog értéke több milliárd euró.

Az üggyel összefüggésben szerda délelőtt őrizetbe vettek egy férfit Rotterdam Vlaardingen nevű külvárosában. A huszonhárom éves férfit azzal gyanúsítják, hogy ő felelős a kokain behozataláért.

Rovatok