Index Vakbarát Hírportál

Még mindig inkognitóban a zaklató politikus

2021. február 25., csütörtök 06:51 | aznap frissítve

Hiába ítélnek el egyre több hírességet szexuális zaklatás miatt, a parlamenti képviselőket sem kíméli a me too: egy Brittany Higgins nevű nő feljelentést tett egy ausztrál kormányzati alkalmazott ellen. A hölgy szerint a vádlott 2019-ben az ausztrál parlamentben megerőszakolta őt, amivel hatalmas port kavart az adminisztrációban.

Az ügyben érintett – egyébként szintén kormányzati alkalmazott – nő két évvel ezelőtt fordult a rendőrséghez, de végül visszakozott: attól félt, hogy elveszíti a munkáját. Két évvel később meggondolta magát, és nyilvánosan is megszólalt az őt ért sérelmekről, sőt szerdán újabb feljelentést tett. 

A legtöbb hasonló ügyben nem születik ítélet. Az igazat mondom, és tudom, hogy helyesen cselekszem

– mondta a 26 éves Brittany Higgins a The New York Timesnak adott telefonos interjúban. 

A bejelentés lavinát indított el, ugyanis azóta már három másik nő tálalt ki: őket is megerőszakolta a Liberális Párt korábbi tagja. (Az elkövető személyére még nem derült fény). A nőjogi aktivisták szerint az ügy tökéletesen tükrözi az intézményes nőgyűlöletet Ausztráliában. Sőt, mi több, kimondottan a kormányzó Ausztrál Liberális Pártban.

Higgins elmondta, hogy nemcsak a főnöke, de a védelmi miniszter is kihallgatta őt, méghozzá ugyanabban a szobában, ahol az erőszak történt. A vádak hallatán a nőtől múlt héten Scott Morrison miniszterelnök is bocsánatot kért. (A bocsánatkérést megelőzte egy kínos fejmosás, amikor is a miniszterelnököt a felesége oktatta ki: az értetlenkedő Morrisonnak el kellett magyarázni, hogy mi lenne akkor, ha az egyik lányukat erőszakolták volna meg.)

Nem lehet olyan a környezet, hogy egy fiatal nő ilyen sebezhető legyen. Ez nincsen rendben

– jelentette ki a miniszterelnök.

Linda Reynolds védelmi miniszter is elnézést kért a nőtől, amiért éppen az ominózus szobában hallgatta őt ki. Reynolds szerdán betegségére hivatkozva kórházba került, így nem tudott nyilatkozni az ügyről a National Press Clubnak.

Több jelenlegi és korábbi parlamenti dolgozó is elmondta, azt remélik, az ügy hatására végre új szelek fújnak majd a törvényhozás épületében. A nőjogi aktivisták szerint a nőkkel szembeni durva viselkedés nemcsak a kormányon belül elterjedt, hanem egész Ausztráliára jellemző. Az ország egyébként is jócskán elmarad a nyugati országokban egyre központibb témává váló kérdések korrekt kezelésétől.

Egyszerűen nem akarunk hinni a nőknek

– vélekedett Sharna Bremner, az End Rape on Campus Australia alapítója, aki maga is szexuális zaklatás áldozata volt. Szerinte az országban túl szigorúan veszik a rágalmazási ügyeket, ez pedig teljesen elfojtja a metoo-mozgalmat.

Az új vádak (amelyek 2016 és 2020 között történt zaklatásokról számolnak be) a The Australian című újság és az Australian Broadcasting Corporation felületén jelentek meg. Az egyik sértett bevallotta, hogy a Higgins iránt érzett szolidaritásból szólalt meg. 

Annyira sajnálom, hogy keresztül kellett menniük ezen. Én magam is tudom, hogy mennyire lélekromboló ez az egész. Nagyon nehéz volt. Fájdalmas a családomnak és a szeretteimnek is

– mondta Higgins, miután sorra kiálltak mellette sorstársai.

Az egyik érintett, aki vasárnap szólalt meg a The Weekend Australian weboldalán, elmondta, azért állt elő, hogy rávilágítson arra a szörnyű szokásra, amely az ausztrál kormányban terjed. A nő tavaly, egy vacsorán találkozott az erőszaktevővel. Néhány pohár ital elfogyasztása után hazamentek, majd a férfi óvszer nélkül közösült a nővel annak ellenére, hogy az külön szólt neki, anélkül nem egyezik bele a szexbe. A nő a The Australian lapnak azt is elmondta, ha korábban Higgins ügyében szigorúan járnak el, akkor a többi hasonló eset már meg sem történhetett volna. 

A férfi ellen egy másik nő is vallott, aki úgy fogalmazott, hogy az elkövető néhány nappal a 2016-os választás előtt bántalmazta őt szexuálisan. Miután a férfi vodkával és tequilával kínálta a nőt, megígérte neki, hogy „vigyázni fog rá” a hotelszobában. A hölgy elaludt, majd miután felébredt, arra lett figyelmes, hogy nincsen rajta ruha, valamint hogy a férfi rajta fekszik. 

A harmadik nőt 2017-ben, szintén italozás közben zaklatták, amikor az asztal alatt fogdosta combját a férfi. 

A vádak hallatán a miniszterelnök bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak. Kivizsgálják a munkahelyi környezetet, a szexuális zaklatások kezelését a parlamentben, valamint hogy a munkahelyi vezetők tudtak-e Higgins három évvel ezelőtti zaklatásáról. Morrison elvileg egészen február 12-ig nem hallott Higgins ügyéről, ám ezt szinte senki sem hiszi el. Az ügyben független szervek is nyomoznak, ígérte a miniszterelnök. 

Brittany Higgins feltételezett erőszaktevőjének egy korábbi munkatársa szerint a gyanúsított 2019-ben lobbistaként ideiglenesen visszakerült a parlamentbe. Simon Birmingham, a szenátus kormánypárti tagja azonban azt állítja, hogy a zaklató már nem kapott parlamenti belépőt azok után, hogy az előző kártyáját bevonták. Az viszont tény, hogy az illető neve 2020 májusáig olvasható volt a regisztrált lobbisták listáján. Az igazság az, hogy más belépőkártya-tulajdonos is regisztrálhatta a gyanúsítottat.

Szakértők szerint a kormány hozzáállása egyáltalán nem kielégítő, ez pedig közrejátszik abban, hogy a nőket még mindig efféle atrocitások érik Ausztráliában. 

(Borítókép: Scott Morrison ausztrál miniszterelnök a képviselőházban tartott Kérdések óráján, amelyen Brittany Higgins ügyéről is szó volt 2021. február 22-én. Fotó: Sam Mooy / Getty Images)

Rovatok