Index Vakbarát Hírportál

Ételfutárok tízezrei dolgoznak baleset-biztosítás és szerződés nélkül

2021. február 25., csütörtök 14:54

Ügyészségi vizsgálat indult több futárcég ellen Olaszországban, mert a biciklis és motoros ételszállítókat gyakorlatilag úgy kezelik, mint a rabszolgákat.

Az ügyben érintett négy nagy cégnek a milánói ügyészek kilencven napot adtak arra, hogy a futárok biztonságos kerékpárokat kapjanak, legyen baleset-biztosításuk, megfelelő munkaszerződésük, és részesüljenek munkavédelmi képzésben.

A hatóságok összesen 733 millió euró bírságot is kiszabtak. Tiziana Siciliano ügyész emlékeztetett, hogy,

a futárok jelentik a házhoz szállító vállalkozások alapját, nélkülük egy sem működhet.

Az átvizsgált cégek közül három úgy reagált, hogy ők megfelelő rugalmasságot és biztonságot nyújtanak futáraiknak. Ezzel szemben az ügyészek azt közölték, hogy a négy cég mintegy hatvanezer futára, akik között sok a bevándorló, alig rendelkeznek szerződéssel, betegszabadsággal és baleset-biztosítással – írja a Euronews. 

Az ügyészek kifogásolták, hogy algoritmusok alapján dől el, hogy kik kapnak több címet, és ezáltal lehetőséget több pénzt keresni. A futárok körülbelül 4 eurót kapnak minden szállítás után.

Francesco Greco ügyész úgy fogalmazott, hogy „többé nem lehet rabszolgaként kezelni a futárokat, ők polgárok.” Hozzátette viszont, hogy a nyomozók „nem erkölcsi, hanem jogi megközelítést alkalmaztak a vizsgálat során”.

A mostani nyomozás egy 2019-es jelentés alapján indult, amelyben a biciklisbalesetek körülményeit vizsgálták. 

Rovatok