Index Vakbarát Hírportál

Csehországot kezdi maga alá temetni a járvány

2021. február 26., péntek 10:14

A mintegy 10,7 milliós lélekszámú Csehországban azzal kalkulál az egészségügyi miniszter járványügyi szakértők várakozásai alapján, hogy a jelenlegi napi 13-15 ezer új koronavírus-fertőzött száma csaknem 20 ezerre ugorhat a közeljövőben.

Jan Blatný azt mondta: a cseh kórházak kapacitásaik felső határához érkeztek, a prágai kormány Németországhoz és Lengyelországhoz fordul segítségért.

A miniszter szerint néhány tucatnyi cseh beteg elhelyezését kérnék a szomszédos országok kórházaiban. Berlin és Varsó is jelezte, hogy készek eleget tenni Prága kérésének. A cseh kórházakban mintegy 6900-7000 Covid–19-beteget kezelnek, közülük több mint 1400-nak súlyos az állapota. Az intenzív osztályok ágykapacitásának már csak alig 14 százaléka szabad. Blatný hangsúlyozta: feltétlenül szükség van a szigorításokra, írta az ujszo.com.

A cseh kormány a súlyosbodó koronavírus-járvány miatt az eddigi legszigorúbb járványügyi korlátozásokról döntött csütörtökön késő este.

Andrej Babiš miniszterelnök elmondta: hétfőtől kezdve három hétre betiltanák a lakosság szabad mozgását az egyes járások között, bezárnák az iskolákat, az óvodákat és a még nyitvatartó üzletek egy részét is.

Az iparvállalatok működését nem fogják korlátozni, de minden egyes munkahelyen kötelező lesz a legalább FFP2-es kategóriájú légzésvédő maszk viselése. Az alkalmazottakat tesztelik; az állam havi négy tesztet fizet a cégeknek, egy tesztre és alkalmazottra lebontva 60 koronát.

A bejelentett óvintézkedések bevezetésének feltétele, hogy a képviselőház pénteken jóváhagyja a kormány beadványát a szombat éjfélkor lejáró szükségállapot 30 napos meghosszabbítására vagy új szükségállapot kihirdetésére.  

Rovatok