Index Vakbarát Hírportál

Egymilliós kártérítést ért a téves kommandós akció

2021. február 26., péntek 09:54

A bíróság egymillió hrivnya, azaz csaknem 10,7 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést ítélt meg egy dnyiprói családnak, miután tavaly júniusban tévedésből rárontottak a családra a kommandósok – írta a karpathir.com a korrespondent.net portál cikkére hivatkozva. Az egyenruhások a roham során kifeszítették a kaput, leverték a kinti biztonsági kamerákat, majd betörték a ház bejárati ajtaját.

A rendőrök az akció során nem igazolták magukat, és házkutatási parancsot sem mutattak fel.

A családfőt a zuhany alól ráncigálták ki, az udvaron földre teperték és bántalmazták, a fejéhez géppisztolyt tartottak. Mikor megszólalhatott, kiderült, tévedés történt. A fizikai és lelki trauma miatt az áldozat feljelentést tett. Az eset után két héttel is fájlalta a bordáit és a fejét, üzleti megbeszéléseket kellett lemondania, magyarázkodnia kellett a szomszédoknak. Ügyvédje szerint az eset rontotta a férfi üzleti hírnevét.

Ráadásul a házkutatást követő napon a család felfedezte, hogy a házból eltűnt 20 ezer dollár.

A sértett az okozott erkölcsi és anyagi kár megtérítését követelte, erről döntött most a bíróság.

Rovatok