Index Vakbarát Hírportál

Megsemmisítették a novemberi választás eredményét Mianmarban

2021. február 26., péntek 11:53

A február elsején puccsot végrehajtó mianmari hadsereg által kinevezett választási bizottsági elnök megsemmisítette a választási eredményt, amellyel a junta a katonai hatalomátvételt indokolta. 

A hadsereg ugyanis választási csalást kiáltott, az általa támogatott párt a képviselői helyek töredékét szerezte meg, az ország de facto vezetőjének, Aung Szan Szjú Kjínak a pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért elsöprő győzelmet aratott. A Nobel-békedíjas politikusnőt, valamint pártjának tisztségviselői letartóztatásba került, Aung Szan Szjú Kjí ellen vádat is emeltek az exporttörvények megsértése címén. 

A választási eredmény megsemmisítése csak olaj volt a tűzre a katonai hatalomátvétel óta a junta ellen tüntető mianmari mozgalom számára. Beszámolók szerint pénteken is százak gyülekeztek a dél-ázsiai ország nagyvárosaiban, hogy kifejezzék tiltakozásukat. 

A katonaság az utóbbi időben azonban bekeményített, és figyelmeztette a tüntetőket, hogy megmozdulásaiknak következményei lesznek. Az utóbbi időben pedig meg is szaporodtak az éles lőszer alkalmazásáról szóló, valamint az egyre erőszakosabb összecsapásokról szóló hírek a tüntetők és a hatóságok, illetve a hadseregpárti csoportok között.

Csütörtökön például Rangunban, az ország gazdasági fővárosában késekkel, botokkal és csúzlikkal felfegyverkezett ellentüntetők csoportja támadt a tiltakozókra. 

Helyi beszámolók szerint pénteken is gyülekeztek a tiltakozók, de a biztonsági erők már éles lőszerrel oszlatták a tömeget. 

Eközben a hatalomátvétel óta először fordult elő, hogy külföldi riportert vettek őrizetbe és a második alkalom volt, hogy külföldi állampolgárt fogtak el. A szóban forgó újságíró a japán Kitazami Juki, aki 2001 és 2012 között a Nikkei japán üzleti napilap munkatársa volt, jelenleg pedig egy médiatartalmakat gyártó vállalat vezetője.

Egyelőre nem tudni, mi lett az őrizetbe vett japán újságíróval – írja az MTI.

Rovatok