Index Vakbarát Hírportál

Csak a beoltott hívőket engedik a mekkai és a medinai zarándoklatra

2021. március 2., kedd 08:42

A muzulmán hívők csak akkor vehetnek részt a kis és nagy zarándoklatokon Mekkába és Medinába, ha be vannak oltva a koronavírus ellen – jelentette kedden a szaúdi média.

A híradásokban idézték Taufik ar-Rabíja egészségügyi minisztert, aki úgy fogalmazott, hogy 

a zarándoklaton való részvétel legfontosabb feltétele az új koronavírus elleni oltás.

A muzulmán vallás egyik pillérének számító nagy zarándoklatra (háddzs) az idén július második felében kerítenek sort. 

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak tízezer hívő vehetett részt rajta:

mintegy harminc százalékuk szaúdi állampolgár volt, a többiek pedig a Szaúd-Arábiában élő külföldiek. Más országokból nem engedtek be hívőket. 

A zarándoklathoz szükséges engedélyt elsősorban a 20 és 50 év közötti nem krónikus betegek kaphatták meg,

illetve azok, akik még nem vettek részt a háddzsban, és készek voltak előtte átesni kéthetes karanténon.

Tavaly november óta a szaúdi hatóságok fokozatosan kezdték beengedni a kis zarándoklatra (umra) az ötven évnél fiatalabb hívőket, akik fel tudtak mutatni negatív PCR-tesztet. Az év bármely szakában elvégezhető umrát tavaly március elején állították le a járvány miatt.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a 33 millió lakosú Szaúd-Arábiában a járvány kezdete óta 377 700 ember kapta el a koronavírust, és 6500-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

Rovatok