Index Vakbarát Hírportál

Nem jó a Pfizer és a Sinopharm vakcinákat összekeverni

2021. március 2., kedd 20:56

A dél-szerbiai Vranje városában járt pórul egy szerb férfi, akit még január végén oltottak be a Pfizer-BionTech vakcina első adagjával. Három héttel később azonban tévedésből – amelyre csak utólag, az oltás beadása után jöttek rá – a Sinopharm vakcinát kapott második adagként. Annak ellenére, hogy az oltás előtt bemutatta az oltási igazolását, amelyen egyértelműen látszott, melyik gyártó készítményéből kapott eredetileg. 

A férfi szerint épp kedélyesen beszélgettek az orvossal, aki megjegyezte milyen jó is ez a kínai oltás. Eléggé megzavarodtak – mesélte az RTL Klub Híradójának. A két vakcina eltérő hatásmechanizmust alkalmaz, ezért nem tudni, mi történik, ha a két oltást egymást követve beadják valakinek. 

A férfi nem sokkal később rosszul lett: mellkasi fájdalmat érzett, elájult és megugrott a vércukra is. A tanácstalan orvosoktól infúziót is kapott, és bár mindez már két hete történt, azóta sem érzi jól magát.

Az eset után felhívta őt a szerb egészségügyi államtitkár, és megígérte, hogy nyomon követik a sorsát. 

Nem ez az első eset, hogy az oltási kampány hevében összecserélik a vakcinákat. Korábban írtunk arról, hogy Romániában is megesett, hogy két külön gyártó védőoltását kapta tévedésből egy páciens. Ott azonban a Pfizeré mellett a Moderna hasonló hatásmechanizmusú védőoltását keverték össze, akaratlanul is elősegítve egy tudományos kutatás eredményeit, amely szintén azt feszegeti, hogy mi történne, milyen védettséget lehetne – akár egyáltalán – kialakítani ha az mRNS-alapú vakcinákkal keresztoltanák a pácienseket. 

Rovatok