Index Vakbarát Hírportál

Nyolcezer beteg kórházban, nagyon rossz a helyzet a románoknál

2021. március 2., kedd 16:24 | aznap frissítve

Romániában 3950 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, csak az utóbbi 24 órában,  közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Már a 808 ezret is meghaladja a fertőzöttek száma, írta a Transindex.ro portál. A hét első napján 106 fertőzött életét követelte a koronavírus, eddig 20 509 beteg lelte halálát a Covid szövődményeiben. 

Kórházban 8536 beteget kezelnek, közölük 1044 fertőzött szorul intenzív terápiára. 

Beatrice Mahler tüdőorvos, a bukaresti Marius Nasta Intézet igazgatója azt nyilatkozta, hogy az intézetben máris elfogytak a szabad ágyak az intenzív osztályon, és jelenleg sokkal több fiatal fertőződik meg, mint a tavalyi járványhullámok során,

írta a Foter.ro romániai hírcsatornára hivatkozva. A kórház Covid-részlege is szinte maximális kapacitással működik, megnőtt a tesztek iránti igény is. A brit vírustörzs már egy jó ideje jelen van az országban, terjedését azt is alátámasztja, hogy a páciensek beszámolói szerint egyre gyakoribb, hogy a teljes család megbetegszik, a fertőzés pedig súlyosabb formákat ölt.

Rovatok