Index Vakbarát Hírportál

Tizenhat éves tüntetőt ítéltek börtönre Hongkongban

2021. március 3., szerda 11:07 | aznap frissítve

Fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték szerdán Hongkongban a 2019-es zavargások miatt bíróság elé állított legfiatalabb, most 16 éves demokráciapárti tüntetőt. 

A fiú, akinek kilétét éppen fiatal kora miatt nem lehet közölni,

elismerte, hogy egyszer részt vett a zavargásokban, és gyújtópalackot dobott a rendőrök felé.

Azt állította, hogy a többi tüntető biztatására tette ezt.

A bíró elfogadta az ügyészség indítványát a börtönbüntetésre, amely egytől hat hónapig terjedhet, és amelynek hosszát a hongkongi törvényeknek megfelelően a büntetés-végrehajtási hivatal fogja meghatározni – írja az MTI.

Ernest Lin bíró kijelentette:

a bíróságnak meg kell találnia az egyensúlyt a társadalom érdeke és a fiatal bűnelkövetők segítésének kötelezettsége között.

Több mint tízezer embert tartóztattak le a 2018-19-es zavargások miatt Hongkongban, mintegy 40 százalékuk diák volt.

Vasárnap őrizetbe vették a hongkongi demokráciáért küzdők mozgalmának negyvenhét tagját felforgatásra irányuló összeesküvés gyanújával. Az egykori törvényhozási képviselőket és a demokrácia szószólóit januárban már egyszer őrizetbe vették, de utána szabadon engedték.

A hatóságok szerint azzal sértették meg az új kínai nemzetbiztonsági törvényt, hogy tavaly részt vettek a félautonóm terület törvényhozásának egy nem hivatalos előválasztásán, vagyis "meg akarták bénítani a város törvényhozásának munkáját". Ügyükben vasárnap óta minden nap volt kihallgatás vizsgálóbíró előtt.

Rovatok