Index Vakbarát Hírportál

Saját lányát fejezte le egy indiai férfi

2021. március 5., péntek 20:24

Letartóztatták azt a férfit az indiai Uttar Prades szövetségi államban, aki saját, 17 éves lánya fejével sétált a lakóhelyétől másfél kilométerre található rendőrőrse, hogy feladja magát. 

Szarves Kumart útközben, szerda este észrevették és kihívták rá a rendőrséget. Mások elkezdték filmezni.

A rendőrség tájékoztatása szerint a zöldségárusként dolgozó Kumar nyugodtan viselkedett a kiérkező rendőrök előtt, amikor megkérték, hogy üljön le és tegye le a fejet, készségesen  engedelmeskedett. Helyben vallomást is tett, elmondta, hogy

lányát otthon bezárta egy szobába és egy késsel levágta a fejét. 

 Tettét azzal indokolta, hogy

tizenéves lányát egy fiatal férfival látta, és arra gyanakodott, hogy együtt volt vele. Ez különösen feldühítette, mert ellenezte lánya és a férfi bárminemű kapcsolatát. 

Kumar jelenleg is őrizetben van, a nyomozást megindították ellene, majd az ügyet átadják az ügyészségnek. A tárgyalásig biztosan hatósági fogságban marad – írja a CNN

A bűncselekmény a „becsületgyilkosság" kategóriájába sorolható, ami más térségek mellett Pakisztánban is gyakori. Indiában 2019-ben 24 ilyen esetet jelentettek hivatalosan. Az úgynevezett becsületgyilkosságok áldozatai jellemzően fiatal lányok és nők, akiket saját családtagjaik ölnek meg azért, mert szerintük szégyent hoztak a családra. Sok esetben elég az, ha a lány a család beleegyezése nélkül megy férjhez, vagy csak gyanítják róla, hogy erkölcstelenül viselkedett, házasságon kívül élt nemi életet. 

Rovatok