Index Vakbarát Hírportál

Így oltakoznak az európai királyi házak

2021. március 6., szombat 05:56

Európában szép számmal találhatunk királyságokat és hercegségeket. Utánajártunk, hogy mely uralkodók és uralkodócsaládok kapták már meg a koronavírus elleni védőoltást.

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

Anglia az egyik legrégebbi királyságok egyike. Sok névváltoztatást követően 1927-ben, Írország függetlenedése után lett hivatalos a jelenleg is életben lévő megnevezése: Nagy-Britannia és Észak- Írország Királysága, amelynek jelenlegi uralkodója II. Erzsébet királynő. A uralkodónő és férje, Fülöp herceg január elején kapták meg a koronavírus elleni védőoltást. Erzsébet 94 éves, férje pedig 99, és nemrégiben került kórházba, ahol a héten kisebb szívműtéten esett át, de az alattvalók megnyugodhatnak, állítólag jól van. Korukra való tekintettel a második csoportba sorolták a párt, míg a briteknél az első csoportba tartozók az egészségügyi dolgozók voltak.

Az észak-európai királyságok

Norvég királyság

Norvégia 872-es létrejötte óta a királyság intézménye szünet nélkül volt jelen az ország történelmében. Norvégia uralkodója jelenleg Harald király, aki csak ceremoniális szerepet tölt be, igaz, az alkotmány szerint a kezében van a végrehajtó hatalom is. A király és felesége, Szonja királyné, 83 évesen, január közepén beadatták maguknak a koronavírus elleni vakcinát. Harald király nővére, Asztrid hercegnő 88 évesen kapta meg az oltást.

Svéd királyság

Az államfő szerepét betöltő svéd király – Norvégiához hasonlóan – csak ceremoniális és reprezentációs szereppel bír, politikai hatalma nincs. 1973 óta XVI. Károly Gusztáv ül Svédország trónján. Az uralkodó 74 éves, felesége, Szilvia királyné pedig 77 éves. Mindketten megkapták a koronavírus elleni oltóanyagot, méghozzá a stenhammeri kastélyban. A svéd állam februárban kezdte el oltatni a 70 éven felülieket, azonban a királyi pár már január közepén megkaphatta a vakcinát.

Dán Királyság

A dán királyság intézménye a 10. századig, vagyis a vikingekig vezethető vissza, tehát Európa egyik legrégebbi monarchiája. II. Margit dán királynő 80 évesen kaphatta meg a járvány elleni védekezéshez szükséges oltást a Pfizer-BioNTech vakcinát.

Benelux államok királyságai

Belga Királyság

Belgiumban 1830-ban a Belga Nemzetgyűlés a frissen függetlenné vált Belgium államformájaként az alkotmányos monarchiát jelölte meg. A jelenlegi uralkodó, Fülöp belga király 2013 óta van a trónon, áprilisban tölti be 61. életévét. Az Európában ismert stratégiát követve a belga király – koránál fogva – még nem adatta be magának a vakcinát.

Holland Királyság

Vilmos Sándor holland király 2013 óta uralkodik Hollandiában. Feleségével, Maxima királynéval még nem kaphatták meg az oltást, hiszen a Hollandiában is érvényes oltási rend szerint életkoruk alapján még nem érték el azt a csoportot, amikor megkaphatják azt. Beatrix holland királynő – Vilmos Sándor elődje – 83 éves jelenleg, egy korábbi nyilatkozat szerint bár beletartozik abba a korosztályba, amely már megkaphatná a vakcinát, de csak márciusban fogják beoltani.

Luxemburgi Nagyhercegség

Luxemburg 1815 óta független és önálló nagyhercegség. Ma Henrik nagyherceg kezében van a mindenkori végrehajtói hatalom, valamint ő állítja fel a 21 tagú Államtanácsot is, amelynek törvényhozó szerepe van. Így bátran állíthatjuk, hogy ő a legtöbb politikai hatalommal rendelkező uralkodó ma Európában. Henrik nagyherceg 65 éves, viszont Luxemburgban az oltakozás nagyon lassan zajlik, így a nagyhercegnek még várnia kell.

Spanyol királyság

A spanyol királyság létrejöttét 1479-től számoljuk, amikor egyesült Kasztília és Aragónia. A jelenlegi spanyol király, VI. Fülöp 53 éves, így az oltási tervet betartva a spanyol királyt még nem oltották be. Viszont Fülöp két nővére mégis megkapta a vakcinát, amely hatalmas felháborodás váltott ki az ibériai államban.

A miniállamok

Európában 6 miniállam található. Ezek közül négynek monarchikus államformája van: a Vatikánnak, Monacónak, Liechtensteinnek és Andorrának.

Vatikán

A 84 éves Ferenc pápa korára való tekintettel már januárban megkaphatta az első oltást, hogy ezzel is buzdítson és minél többen adassák be maguknak a koronavírus elleni vakcinát. A második dózist február elején kapta meg, Pfizer-BioNTech oltóanyagot. A pápa korábban már jelezte, hogy egyébként is ajánlatosnak tartja az oltakozást.

Úgy gondolom, hogy ez erkölcsileg mindenkinek kötelessége”

– húzta alá. A vakcinát Ferenc pápával egyidőben megkapta a pápai trónról korábban lemondott 93 éves XVI. Benedek emeritus pápa is.

Monacói Hercegség

A mintegy 2 négyzetkilométeren elterülő országnak most trónon ülő uralkodója II. Albert herceg. A 62 éves uralkodó koronavírus tesztje tavaly márciusban pozitív lett, viszont egészségügyi állapota nem romlott, így meg kell várnia, amíg elkezdik oltani a 65 év alattiakat.

Liechtensteini Hercegség

II. János Ádám liechtensteini herceg februárban töltötte be a 76. évét. Januárban a herceg és felesége, Mária hercegnő megkaphatták a védőoltást. 

Andorrai Hercegség

Andorrának jelenleg két társhercege van. Az egyik társherceg, a Francia Köztársaság elnöke, Emmanuel Macron, aki még nem kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A másik társherceg pedig Joan-Enric Vives katalán származású katolikus főpap, aki 71 éves és már megkapta az oltást.

(Borítókép: A norvég uralkodócsalád  az oslói királyi palotában 2019. augusztus 31-én . Fotó:   Terja Bendiksby / MTI / EPA)

Rovatok